
Az oldalra látogatók nagy része az Apple valamelyik terméke alapján jut el hozzánk, ezért gondoltam, hogy készítek egy rövid kis összefoglalót, hogy pontosan melyik termék micsoda, mit tud, hogy néz ki és mit illik tudni róla. Természetesen korábbi cikkeinkre is utalni fogok, mert sok mindenről már beszéltünk korábban is.
Elismert és jól kereső informatikusnak lenni nem egy egyszerű feladat, de nem is lehetetlen. Ebben a kifejezetten rövid bejegyzésben arról beszélek, amit hosszú évek alatt tapasztaltam meg.
Miből lesznek? És még fontosabb: Mivé lesznek? Egy kis szeletet adok a hatalmas, oldalakon keresztül tartó és kimerítő magyarázatomból, ami a webes szakmára (jobban mondva az egész informatikus gárdára vonatkozik).

A magyar internet szinte megállni látszott a 2010-es választások (2010.04.11.) estéjén. Napközben semmi probléma nem történt, de a kampánycsend meghosszabbítása és ebből kifolyólag az eredmények visszatartásának is köszönhető, hogy a magyar internet több értelemben is beleremegett az eseményekbe.
Körülbelül 8 órakor érezhetően elkezdett lassulni a világháló, a nagyobb híroldalak (origo.hu, index.hu) elkezdtek akadozni. Rosszabb esetben eléghetetlenné váltak (yamm.hu), jobb esetben kisebb-nagyobb várakozás után elérhettük a kívánt oldalt. Ebből is látszik a magyar internetes hálózat fejletlensége. Például Romániában olyan optikai kábelek hálózzák be az egész országot, amik lehetőséget nyújtanak akár a 100mbps letöltési és a 20mbps feltöltési sebességre.
Van, aki ezt az egészet meg sem érezte, de sokan nem ezen a véleményen vagyunk. Hogy kétség ne maradjon: egyes oldalak azért nem voltak elérhetőek, mert nem volt megfelelő háttértámogatásuk szerver oldalon.

A nagyobb magyar Twitter kliensek is megálltak, ezért mindenkinek, akik ezeket használta, muszáj volt egy külföldi változatra váltania. A Yamm.hu több mint 1 órára teljesen elérhetetlenné vált. Az index.hu kapott is a Twitter adottságain, ezért a kezdőoldalán megjelenítette a választással kapcsolatos legfrissebb tweeteket. Ahhoz, hogy megjelenjen az index.hu oldalon az adott tweet, elég volt a #voks10 tagot hozzáadni a bejegyzéshez. Az index.hu akciója során közel 5000 #voks10 taggal ellátott bejegyzés született. A #valasztas2010 tagra pedig közel 3500, ezt pedig az origo.hu-nak köszönhettük.
Nem tudni pontos adatokat, de a magyar hálózat nem volt felkészülve az ilyen mértékű terhelésre, de ez senkinek nem okozott problémát, hiszen sokan egyszerűen egy külföldi szolgáltatást választottak. Presztízskérdés ilyen terhelés alatt működőképesen tartani egy portált.
Az választás kapcsán persze a blogok is hatalmas mennyiségű adatot termeltek néhány óra leforgása alatt. Úgy tűnik már csak egy ilyen volumenű esemény képes egy kis pezsgést csempészni a magyar internet életébe.
A szombat és varásnap folyamán is 3-3 millió felhasználó használta az internetet magyarországon, majd hétfőn elérte a 3,7 millió felhasználót. A számok alapján Magyarország közel harmada csatlakozott az internetkez a néhány nap leforgása alatt. Rekord hétvége a magyar internettörténetben.
Megjelent. Megvették. Kipróbálták. Be is darálták. Kiderültek a turpisságok és idegesítőbbé váltak a problémák, amik a kisebb társainál is szembetűnőek voltak. Kis kütyü – kicsi gond, nagy kütyü – nagy gond. Ez a nagy probléma már közel 300 ezer ember kezében van ott.
A Multi-Touch eddig sem volt problémás, sőt a legjobb a piacon. A kijelző mérete is nagyon pofás. Elsőre a hangszórók is pofásak. Ami kicsit furcsa, hogy az egész felület az iPhone-hoz képest csak szét van húzva.
A böngésző ismét sok problémát jelent. Kezdve attól, hogy szereti tönkretenni a megjelenített oldalakat, a kicsiktől egészen a nagy oldalakig is (még a FaceBook sem hibátlan). Aztán a böngésző másik hátránya, hogy nem lehet semmi fölé húzni az egeret. Lehet, hogy elsőre furcsán hangzik, de például a Twitter web-es kliensének része, hogy amikor az egeret a felhasználó neve fölé visszük, extra adatokat kapunk. De beszélhetnénk ugyan így sok oldalon a súgó szolgáltatásokról, ahol nem az egérkattintásunkkal érhetjük el a szükséges segítséget, hanem úgy, hogy fölé húzzuk az egeret.
Furcsa, de hozzá kell szokni, hogy az irinyó-pirinyó gombok néha eltünnek a gépen, igaz csak azért, mert mondjuk fejjel lefelé tartjuk a gépet. A kis iPhone és iPod Touch készüléken is probléma volt néha, hogy a Home gombot megtaláljuk, de ahogyan a cikk elején is említettük. Nagy kütyü – nagy gond.
Annak ellenére, hogy első ránézésre azt mondanánk, a kütyü képes sztereó zenelejátszásra, a valóságban ez nem így van. Nem tudni miért, de nem a két oldalán van a két hangszóró, hanem közvetlenül egymás mellett, elvetve az esélyét annak, hogy sztereó után kutassunk.
Azt hittük volna, ezzel nem lesz gond. De tévedtünk. A Wi-Fi akadozásáról rengeteg bejelentés érkezett az Apple-hez. Ha egyáltalán van jel, akkor nagy valószínűséggel iszonyat gyenge. Van olyan, amikor csak úgy magától eltünik. Hmm. Sikeres kapcsolódás esetén is eltünnek csomagok, sok itt a rejtély.
A súlya 680 gramm, ami rövidtávon nem nehéz, de amikor egy órás videót nézünk vagy könyvet olvasunk, könnyen elfárad a kezünk. Nem lepődnék meg ha megjelenne valami iPad csukló vagy más fizikai elváltozás (mint a tenisz könyök). Egyébként a hasonló gépekhez mérve ez a súly még eléggé kedvező is.
Flash még mindig nincs, ne is várjunk rá. A Flash az iPadon olyan, mint a piramis az Északi-sarkon. De ha már itt járunk, mikor jön a mikulás, szépen mindenki kérjen tőle Flash-t az iPad-ra.
USB csatlakozás még mindig nincs, de csakis azért, hogy kelljen mindig egy Apple átalakító. Memóriakártya hely sincs, hiszen hogy húznának le még további ezreseket, ha olyan kártyát raknál bele, amilyet szeretnél. Persze ha az előző kettő kell, akkor plusz pénzért kaphatunk egy adaptert. Az akkumulátorról nem is beszélve, ami természetesen nem cserélhető.
A kijelző még mindig iszonyatosan csillog, ha közvetlen napfény süt rá. Ez azért gond, mert ez a készülék kifejezetten jó lenne, ha kimehetnénk vele a szabadba és ott olvasgathatnánk egy könyvet. Az iPhone 4G kijelzőjéről kiszivárgott videó alapján valószínű, hogy nyáron megjelenik egy csökkentett tükröződésű kijelzővel ellátott iPad is.
Sok helyen hibának róják fel, hogy a régi alkalmazások (iPhone és iPod Touch) rondán néznek ki, sok weboldallal egyetemben. De figyelembe kell venni, hogy friss a cucc, idő kell az oldalaknak és a szolgáltatóknak, hogy alkalmazkodjanak a megújuló fogyasztótáborhoz.
Jobb, ha várunk a következő generációig. Ennek még ki kell forrnia. A Fanok elvégzik helyettünk a nagyüzemi tesztelést.
Friss válaszok