
A Sci-Fi rajongóknak biztos nem nagy újdonság a szemre vetített vagy szem előtt elhelyezett kijelző ötlete, de a kontaktlencsébe épített kijelző még őket is biztosan meglepi. A University of Washington és a finnországi Aalto University mérnökeinek közös szüleménye egy kontaktlencsébe épített LED kijelző ami 1 szál pixel megjelenítésére alkalmas.
A kijelző a szem minimális, néhány cm-es fókusztávolságán belül van, ezért a vetítés egyenesen a retinára történik. A technológia messze van még attól, hogy egyáltalán piaci bevezetését fontolóra lehessen venni. Még hosszú éveknek kell eltelnie hogy komolyabb információ megjelenítésére is alkalmas legyen. Az irány remek, hiszen nincs szükség agyi implantátumra, kisebb az egészségügyi kockázata mint fejre illeszthető kijelzőknek és hasonló ember-gép hibrid megoldások.

Az Apple tegnapi bejelenésére – a csuszásokat is beleszámítva – negyed évnél is tovább kellett várni. Aztán mikor a tegnap az utolsó percekig reménykedett mindenki, hogy majd jön az 5-ös változat, még a 4S bejelentése után is sokan reménykedtek, aztán nosza semmi. Rengeteg új szoftveres megoldásról volt szó, de első sorban nem erre vártak a nép.

A szerdai napon az Amazon lerántotta a leplet a vadi új Kindle Fire nevezetű kis kütyüjéről, ami az igen népszerű eInk kijelzővel ellátott Kindle sikeréből nőtte ki magát egy színes tabletté. Amellett hogy az Amazon piacra dobja a Fire-t – amin egy teljesen testre szabott felületű Android fut – készülékei árát is meglepően alacsonyra lövi be. A hagyományos Kindle viszi tovább a bizniszt, ám a Fire tartogathat meglepetéseket a tablet piacra.

Hosszú ideje megy a találgatás, hogy milyen is lesz az új iPhone 5-ös változata, pontosan emiatt, több érdekes koncepció is napvilágot látott. Ha minden rendben megy, 2011 Szeptember 07-én fogják lerántatni a leplet az új kütyüről, addig is érdemes végigmérni a lehetséges jövőt. Összeszedtük a legjobb koncepciókat.

A friss és ötletes kivitelezés mindig felélénkíti az ember gondolkodását, nem tesz másként ez a modern megjelenésű telefon sem, ami kifejezetten a zsebekre lett kitalálva. Alan Farías vezénylésében egy olyan csoda látott napvilágot, amire én már ebben a pillanatban beruháznék. Ha már vannak hajlítható kijelzők, miniatűr processzorok és memóriák, miért is ne lehetne egy ilyen kütyüt gyártósorra tenni?
Friss válaszok