Kulcsszó archívum: kereső

Badoo – Mindenhol ott van, de senki nem tudja mi az

Badoo

A Facebook felhasználók valószínűleg találkoztak már ezzel a “remek” alkalmazással, ami többek életét keseríti meg, mint amennyiét segíti. Sokan tulajdonképpen még azt sem tudják, hogy miről is szól ez a “remekbe szabott” alkalmazás. Mi utánnajártunk és szépen le is tiltottuk!

A Szörcs megbotlik, A Bluu ugrándozik

A Szörcs, Google, Bluu a Barátod

Egy hete nagy port kavart a Szörcs lebukása, mikor kiderült, hogy több nagyobb keresőmotor (Google, Yahoo, Bing) találatait összeollózva nyújtotta saját találati listáját. Természetesen Sajtos István – a Szörcs alapítója – gyorsan megmagyarázta a történteket nyílt levelében, ami új fényben világította meg az egész történetet. Az ügy kapcsán a Webisztán szerkesztője is kereszttűzbe kerül.

Ez alatt a “rivális” keresőmotor, a Bluu, egyenesen szárnyal. Rengeteg az újdonság, minden új fejlesztésről és a minden egyes változásról (hibajavítás, partnerség) azonnal értesülhetünk a blogján, míg a Szörcs esetében nem tartja fontosnak, hogy az átlag felhasználók bepillanthassanak egy picit a fejlesztők “műhelyébe”.

A Szörcs lassan elveszti fényét, míg a Bluu egyre inkább ragyog. Meglepődve tapasztaltam, hogy mennyire hasonló a két kereső kezdőoldala, az találati lista viszont merőben eltér. Rákerestem az alma szóra, a Wikipedia bejegyzés mindkettőben jól látható helyen szerepelt, viszont a találatok száma a hatalmas különbséget mutat. A Bluu közel kétszer akkora adatbázisban keres, mint a Szörcs, ez akarva-akaratlanul okot ad arra a jóslatra, hogy a Bluu jobb.

A Szörcs elégtelen sávszélessége és az találati lista frissen tartása miatt használta más keresőmotorok találati listáját, de ez nem jelent mentességet a felelősség alól. A Bluu ebből az egész esetből csupán előnyt kovácsolhat magának (azaz már kovácsolt is).

Az oroszok a Google nyakának ugranak

Yandex logó

A Yandex, Oroszország vezető keresője már angol nyelven is elérhető, eddig ugyanis csak Orosz nyelven lehetett használni. A Google monopóliuma lehet, hogy meg fog dőlni? Mekkorát tud majd kiharapni a Google-ből a Yandex?

A Yandex új angol nyelve csak egy próba, “alfa verzió” és csupán most kezdi meg hosszú útját, aminek még nem látni a végét. Az új nyelv bevezetésével le szeretnék tesztelni az új algoritmusuk hatékonyságát más nyelveken is. Bíznak abban, hogy elég hatékony lesz ahhoz, hogy őket válasszák a riválisokkal szemben, erre okot is adnak a korábbi teszteredmények.

Nick Wilsdon, egy oroszországi keresési marketingszakértő szerint:

Ez nem egy start-up, hanem egy meghatározó technológiával és anyagi háttérrel rendelkező vállalat. Az orosz piacon nem csak harcolnak a Google-lel, hanem az elmúlt 3 évben jelentős piaci részesedésre is megszereztek… Ez csapások sorozata a Google-re nézve. És igen, ideje aggódniuk.

Duncan Morris, a brit Distilled kereső marketingügynökség munkatársa, azt is ki merné jelenti, hogy “ez a világ legjobb keresője”:

Egy mély lélegzetvételű tesztelés során hatalmas benyomást tett rám a spam oldalak viszonylagos hiánya és a találati lista pontossága. Nem is beszélve arról, hogy nincsenek reklámok.

Vegyük példának a “buy viagra online” (online viagra vásárlás) kifejezést, ami az interneten minden rossz melegágya. Míg a Google első 5 találata közt 3 hackelt .edu domain is volt, míg a Yandex a lehető legtisztább találati listát adta.

A Yandex állítása szerint közel 4 milliárd latin betűs oldalt indexelt már, amik főként Angol nyelvűek. Ugyan akkor állítása szerint a jövőben a keresési eredményeket multimédiás anyagokkal és hasznos válaszokkal is bővíti.

A Yandex találati listáján nagyon szimpatikusak a jobb oldal található kis faviconok, így tényleg egyszerűbben meg lehet találni egy oldalt.

Több mint 10 év után megújult a Google

Google

Nehéz elhinni, de a Google 1999 óta semmit sem változtatott keresőjének kinézetén. Apróbb változásokat leszámítva több mint 10 év alatt ugyan azt nézhettük. Azonban 2010-ben eljött a változás ideje.

A Google már közel 1 hónapja próbálkozik az új dizájnnal, amit a mai napon be is vezettek. Ha már a Google bekerült a szótárakba, ennek az események is figyelmet kell szentelnünk.

Készítettünk egy összehasonlító képet amin remekül látszanak a különbségek. A leg feltűnőbb, hogy a bosszantóan kontrasztosa aláhúzásos linkek kellemes kék színt kaptak és az aláhúzás is eltűnt. A kék színt azért maradt meg a linkekhez, mert az internet hajnala óta ez a szín jelképezi a linkeket egy szövegben.

A nagy változás, hogy az eddig külön gombbal elérhető oldalsó menü mostantól alapértelmezetten a bal oldalon lesz. Így sokkal könnyebben váltogathatunk a keresési eredmények típusai között és nem kell külön gombokat nyomogatni. Egyébként ezt az oldalsó menüt 2006-ban vezették be, 4 évre volt szükség, hogy teljes érvényűvé válhasson.

A találati listához hasonlóan a kezdőlap is teljesen átváltozott. Sokkal kellemesebb hatása van az új gomboknak és a nemrég bekerült billentyűzet is sokkal jobban passzol az új dizájnhoz, mint a korábbi változatban. A kezdőlapról több link is eltünt, amik persze nem fognak túl nagy problémát jelenteni.

Elvesztettünk valamit, de helyette kaptunk egy tisztább minimalista dizájnt, ami nem túlzsúfolt az időközben érkező újításoknak. A régi dizájn nagy hibája az volt, hogy a kezdetek óta nem változott, így az új elemek természetesen néha elütöttek az oldaltól.

Szép lettél Google.

SEO, Olcsó húsnak híg a leve – Történetek idiótákról

Ez tényleg SEO? - Kérdem én

Mesék a kereső optimalizálásról

Szerintem már mindannyian hallottuk  hozzá nem értő emberkéktől azt, hogy a kereső optimalizálás fölösleges pénzkidobás és semmi értelme sincs az egésznek. Azok az emberek, akik ezt állítják két típusba sorolható. Az egyik típus az, amelyik egyáltalán nem hisz a benne. A másik tulajdonképp hisz benne, de szereti felhívni magára a figyelmet és idegesíteni a hozzáértőket.

A rossz kereső optimalizálás

Van, aki már próbálkozott a kereső optimalizálással, de sajnos nem jött be neki. Azt hitte, hogy megvesz egy számítógépes magazint, elolvassa a hozzá kapott kereső optimalizálási könyvet és minden jó lesz. A nagy fenét! Ez nem így van! Nem elég egy pár META kulcsszót hozzáadni weboldalunkhoz aztán várni a csodát.

Ez az ember – miután kudarcot vallott – ellátogatott egy kereső optimalizálással foglalkozó fórumba és elkezdett kérdezősködni, hátha ott majd tanul valamit az egészről. Azonban ezek a fórumos beszélgetések nagy része rosszul végződött. Hiszen ez az ember sosem azt a választ kapta, amit keresett vagy csupán olyantól kapott választ, aki azt hitte ért hozzá.

Olcsó húsnak híg a leve

Nos, most vegyünk egy másik emberkét. Legyen a neve Pistike. Pistike készített egy weboldalt egy falubeli kereskedőnek, az egész oldal iframe-ekből áll. Pistike azt hiszi, hogy az oldal kulcsszavait mondjuk a kocsi szóra kellene optimalizálni, mivel egy kocsi kereskedőnek készítette az oldalt. Pistike ez után írt pár hozzáértő embernek e-mailt és elvárta, hogy kirakják az autókereskedő oldalának linkjét saját oldalukra. Természetesen ingyen! Miután rájön, hogy a levelezgetés nem az erőssége, úgy gondolta, megcsinálja majd egyedül is. Nekilát a dolognak, a sok másolás-beillesztéstől lekopnak a billentyűi, mert ő ugyebár berakja legalább 20 ezerszer a kocsi szót META kulcsszóként. Ezután valaki egy SEO fórumba észreveszi, és nevetség tárgyává válik.

Józsika története

Józsika egy nap készít egy weboldalt nagymamájának, egyik napról a másikra a weboldala a “megtaláltam nagymamám zokniját az ágy alatt” kulcsszóra első lesz. Ahhoz képest, hogy a menü képekből áll össze az oldal címe pedig elutottemakutyamattegnapeste.uw.hu nem is rossz teljesítmény….

Józsika ezek után felmegy egy kereső optimalizálással foglalkozó fórumba,és elmondja, hogy Ő milyen jó. Megkéri az admint is, hogy vegyél fel SEO Guru-nak a fórumba, közbe mindenki fetreng a röhögéstől a fórumon – láttán az oldalát.

Jó kulcsszó nélkül semmit sem érsz

Szeretem a Pénzt

Ha Blogot írsz, nagyon fontos, hogy mindig odafigyelj a kulcsszavakra. Mindig nézd át, amit írtál és figyelj a helyesírásra, a kulcsszavak pedig legyenek a mondanivalód összefoglalói. Ha egy kocsi adatait írod meg akkor kiváló kulcsszavak például: a motor, autó, kerék.

A kulcsszavak a SEO nagyon fontos elemei. Sokan azt hiszik, hogy jól használják a kulcsszavakat, de ez sok esetben nem így van. Lehet, hogy a szöveget jól összegzi egy szó, de ha nem keresnek rá akkor nem is fogják megtalálni, ezért jó ha körbenézünk, mik is a menő kulcsszavak.

Most bemutatok pár kulcsszó kereső szolgáltatást, amikkel könnyebben megtalálhatod a neked megfelelő és gazdaságos kulcsszavakat. Ne felejtsd el, ha jók a kulcsszavaid, többen találnak rád, többen látogatják az oldalad és ebből kifolyólag több pénzt is keresel.

Érted vagyunk

Érdekes cikket vagy hírt olvastál? Láttál egy jó grafikát? Sajtóközleménnyel házalsz? Szeretnél velünk megosztani egy vendég cikket?
Most elküldheted nekünk és mi leközöljük a WebRagacson!

Beküldés
Kapcsolat

Reklám