Tag Archives: kék

Több mint 10 év után megújult a Google

6 máj

Google

Nehéz elhinni, de a Google 1999 óta semmit sem változtatott keresőjének kinézetén. Apróbb változásokat leszámítva több mint 10 év alatt ugyan azt nézhettük. Azonban 2010-ben eljött a változás ideje.

A Google már közel 1 hónapja próbálkozik az új dizájnnal, amit a mai napon be is vezettek. Ha már a Google bekerült a szótárakba, ennek az események is figyelmet kell szentelnünk.

Készítettünk egy összehasonlító képet amin remekül látszanak a különbségek. A leg feltűnőbb, hogy a bosszantóan kontrasztosa aláhúzásos linkek kellemes kék színt kaptak és az aláhúzás is eltűnt. A kék színt azért maradt meg a linkekhez, mert az internet hajnala óta ez a szín jelképezi a linkeket egy szövegben.

A nagy változás, hogy az eddig külön gombbal elérhető oldalsó menü mostantól alapértelmezetten a bal oldalon lesz. Így sokkal könnyebben váltogathatunk a keresési eredmények típusai között és nem kell külön gombokat nyomogatni. Egyébként ezt az oldalsó menüt 2006-ban vezették be, 4 évre volt szükség, hogy teljes érvényűvé válhasson.

A találati listához hasonlóan a kezdőlap is teljesen átváltozott. Sokkal kellemesebb hatása van az új gomboknak és a nemrég bekerült billentyűzet is sokkal jobban passzol az új dizájnhoz, mint a korábbi változatban. A kezdőlapról több link is eltünt, amik persze nem fognak túl nagy problémát jelenteni.

Elvesztettünk valamit, de helyette kaptunk egy tisztább minimalista dizájnt, ami nem túlzsúfolt az időközben érkező újításoknak. A régi dizájn nagy hibája az volt, hogy a kezdetek óta nem változott, így az új elemek természetesen néha elütöttek az oldaltól.

Szép lettél Google.

3D-s netezés – Szörfölj végre igazi hullámokon

5 máj

3D szemüveg

Az év újdonsága a 3D-s TV. A Samsung series 8 segítségével akár 3D-s műsorokat is nézhetünk, az Sony Play Station 3 júniusban új 3D támogatással bővül. Nincs is jobb, mint kedvenc műsorunk 3 dimenzióban látni, vagy az eddig 3D-s játékokat mostantól tényleg 3D-ben is élvezni. Mi lenne, ha már 3 dimenzióban netezhetnénk, használhatnák a számítógépünk?

(tovább…)

A színelmélet (3. rész) – Készíts saját palettát

24 feb

A színelmélet harmadik, azaz befejező részéhez érkeztünk. Az első részben megvitattuk a színek jelentését, míg a másodikban a szükséges fogalmakat és kifejezéseket. Remélhetőleg a korábbi két cikk tartalma elég lesz, hogy a harmadik leckét is sikeresen használd.

Ebben a részben megtanulhatod, hogyan készíthetsz könnyedén egyedi szín palettákat vagy hogyan használd fel a jól bevált színkombinációkat. Egy hagyományos színkészlet (pl.: fekete-fehér) ugyan úgy lehet nagyszerű, mint egy új, eddig még nem látott. A cikk végére lesz elég tapasztalatod és tudásod, hogy egy profi színsémát készíts. Fontos, hogy gyakorold a színek vegyítését, mert lehet, hogy csak sokadjára fog megtalálni a legjobb kombinációt. Éppen ezért, miért ne készítenél akár minden nap egy új színsémát?

Gyors Áttekintő

Az első részben részletesen megtudtuk, hogyan hat egy szín az emberre, hogyan befolyásolja a viselkedését kultúrától és nemzettségtől függően. Gyakran a színek nem is tudatosan, hanem tudat alatt állítják át az ember hozzáállását egy oldalhoz, dizájnhoz. Éppen ezért lehet, hogy egy természetvédelemmel foglalkozó oldalhoz nem pont a fekete és szürke szín passzol, hanem mondjuk a zöld és a kék. Meg kell találni a harmóniát.

India - Színek

A második részben megtárgyaltuk a színek tulajdonságait: árnyalat, króm, telítettség, fényerő, szürke árnyalat, fekete árnyalat, fehér árnyalat. (A leírásukat megtalálod a második rész összefoglalásában.) Azért fontos ezeket tudni, mert kulcsfontosságú minden egyes dizájn összeállításánál.

(tovább…)

A színelmélet (2. rész) – Fogalmak és Kifejezések

3 feb

Ha szeretnél a dizájnod színeivel minél jobban megfogni a látogatóid, szükséged lesz néhány alapvető dologra az alapszínek manipulálásáról. A cikkben megmutatjuk mit jelent különböző színekkel árnyalni (fehér, fekete, szürke), változtatni a szín fényerejét, telítettségét vagy csupán a természetes árnyalatát. Minden fegyvert be kell vetned, hogy egy igazán pofás színsémát csinálj. Persze ismét példákkal :)

A sorozat előző része: A színelmélet – A színek jelentése
Ebben a részben kitárgyaltuk az alapszíneket és azok tulajdonságait.

(tovább…)

A színelmélet – A szinek jelentése

31 jan

A színek többet jelentenek számunkra, mint az elsőre gondolnánk. Vegyük a piros színt, ami mindenki számára mást és mást fog jelenteni. Az, hogy kire hogyan hat egy szín, attól függ, hogy mit szeret és gyakran a kulturális háttér is befolyásolja, hogyan is érzünk egy szín iránt.

A színek elmélete már önmagában egy tudomány, főként azt vizsgálja, hogyan hatnak a különböző színek a különböző emberekre, embercsoportokra. Az árnyalat, telítettség és a környező szinek is fontosak. (pl.: Egy halványkék szín nem ugyan azt a hatást éri el, mint egy erős kék.)

Ami a kulturális hátteret illeti: egy szín az egyik kultúrában lehet lehangoló, míg a másikban felemelő. (Pl.: Oroszoknál az erős piros, vörös szín hatalmi jelkép része volt.)

A szinek világa - árnyalatok

(A kép az angol wikipedia képe alapján készül. Eredeti kép)

Ez a bejegyzés egy három részes sorozat első darabja. Ebben részben a színcsaládokról lesz szó és azok felhasználásáról különböző weboldalak esetében. A következő részek tartalma egyenlőre titkos :) Tessék visszanézni.

(tovább…)