
Az Opera még az év elejéhez közel bejelentette az iPhone / iPod Touch készülékekre optimalizált böngészőjét, amit be is nyújtott az Apple Appstore-hoz. Mindenki úgy tippelte, hogy az Apple elutasítja és kitiltja az alkalmazást. Ez nem így lett.
Az Apple manapság nagy csatát vív az Adobe óriásvállalattal, főként a Flash, de részben az asztali platform egyes programjai miatt. Ennek kapcsán meg kell említeni, hogy a hétfőn megjelent Adobe CS5 csomag sem azért született, mert nem volt jobb dolguk a fejlesztőknek. Talán épp ez a csata, ami miatt nem gondoltuk, hogy az Opera felkerül az Apple polcaira.
Sok dolgot kellett értékelnie a vállalatnak. Főként azt, hogy mennyire jelentene hatalmi gyengülést az Apple számára az Opera Mini elfogadása, ugyanis az Apple szeret mindent a markában tartani.
Az új Opera Mini központi szerveres feldolgozásának köszönhetően rengeteg adatforgalmat spórol majd meg a felhasználóinak, ugyan úgy, mint a mobil eszközökre optimalizált változaton. Az Apple döntése rengeteg új felhasználót jelent az Opera számára, ami a közelmúltban számottevő gyarapodáson esett keresztül.
[Frissítés]
Az első napon több mint 1 millióan töltötték le az Opera Mini alkalmazást az Appstore-ról. Ez a hatalmas szám is bizonyítja az Opera Mini iránti érdeklődést, ami Amerikában, Nagy-Britanniában, Francia országban, Német országban, Ausztriában, Belgiumban, Kanadában és Dániában is az első helyre repítette az alkalmazást.
Ahogy a mondás is tartja: “A legjobb barátunk a legnagyobb ellenségünk, mert minden titkunk ismeri”. A böngészők fontos információkat küldenek rólunk az weboldalaknak és a weboldalak is úgy használják ezeket, ahogy csak akarják.
Vegyük a Google nagyvállalatot, ha valamit nem tudunk, mindig azt mondják a nagyokosok: “A Google a barátod”. Ezek szerint a Google a lehetne a legnagyobb ellenségünk, mert megjegyzi, hogy mikor mit kerestünk, ha Gmail-t használunk, a levelezésünk is náluk fut össze, ha Youtube-on megnézünk egy videót tudni fogják. A Google Analytics statisztika szolgáltatásnak hála, azt is könnyen kiderítik, milyen oldalakat látogatunk. Ez még nem is olyan rossz dolog, hisz a Google becsületszavát adta, hogy minden információt nagy becsben tart és foggal-körömmel védi.
És mégis hogy tudja ezt megtenni?
Sok mindent az internet szolgáltatónknak köszönhetünk, mert ha felmegyünk egy weboldalra, akkor a weboldal megkapja a mi IP címünk. Ez még csak a kezdet, hiszen a böngésző még több infót árul el rólunk, amit meg sem kérdez. Ezek az infók nem olyan fontosak, de kicsit jellemeznek bennünket, mezei felhasználókat.
Mit árul el az internet szolgáltatóm?
A legfontosabb, amit az internet szolgáltatónk elárul rólunk, az IP címünk, ebből sok fontos dolgot elárulunk magunkról. Például, ha a szolgáltatónk profi, akkor bárki könnyen megmondhatja rólunk, hogy melyik városban vagyunk éppen. A kicsit fapadosabb társaságoknál, szerencsére valami más város fog bejönni (pl.: Budapest), ha ezt az információt szeretnénk megtudni. (Legjobb esetben még az se biztos, hogy a földről netezünk
)
A Dinamikus IP címmel sem érezheted magad biztonságban, mert ugyan úgy meg lehet mondani rólad, ki a szolgáltatód és a lakhelyed is meghatározható. Ha pedig nagyon komoly bűncselekményt követsz el az interneten, a rendőrség kimegy a szolgáltatódhoz, ő megnézi hol laksz, és kopp-kopp, máris a nyakadon vannak.
Akit érdekel, mit árul el az IP címe: www.ip2location.com
És mi a helyzet a böngészőmmel, mit árul el rólam?
A böngésződ is rengeteg információt közöl rólad, amit könnyedén megtudhat az akinek az oldalára ellátogatsz. A böngészők használata is ad egy kis információt rólad.
Az Internet Explorert használók többsége nem ért annyira az internethez, vagy nincs más elérhető böngésző. A FireFox, Chrome, Opera böngészők már sugall egy kis hozzáértést az internethez. Míg egy Safari gyakran egy mobil eszköre utal, hiszen az Apple iPod Touch és iPhone készülékek is ezt használják. (A mobil eszközök/böngészők megkülönböztetéséhez innen tudsz kódot beszerezni: detectmobilebrowsers.mobi.)
2010-ben nekifutunk a nagyvilágnak és Játékra bírunk mindenkit, kicsiket és nagyokat is egyaránt. A Terv alapból az lenne, hogy végre minden ember kihasználja a telefonja adta lehetőségeket, hiszen a telefonálás mellett rengeteg másra is lehet használni azt a zsebkütyüt.
Egy egyszerűbb telefon is képes már zenék lejátszására, képek tárolására (sok esetben fényképezésre is), MMS írására, Alkalmazások futtatására és természetesen JÁTÉKOK futtatására. (Telefonálás és SMS mellett.) Ami igazán fantasztikussá teszi ezeket a zsebkütyüket, az, hogy mindig nálunk vannak, főleg egy unalmas pillanatban.
Gondolom veled is előfordult már, hogy egyszerűen a hajszálaid számolása is izgalmas dolognak tűnt, de inkább kibírtad az unalmat. Erre a legjobb megoldás néhány játék a telefonodra! És nem a gyári játékokra gondolok, a jó öreg Snake vagy Tetris, hanem a hosszabb és élvezetesebb játékokra mint a Galaxy on Fire vagy a Deep.
2010-ben szeretnénk, ha még többen ráéreznének a Telefon adta csodálatos lehetőségekre. Hamarosan több bemutatót is közzé fogunk tenni, hogyan is kell új játékot telepíteni és beszerezni egy telefonra. Addig lehet böngészni, melyik játék lenne a legszimpatikusabb.
// Amennyiben igény van rá, bővítjük az adatbázisunk további mobil eszközökkel (pl.: iPOD touch, iPHONE, PDA)
Friss válaszok