Kulcsszó archívum: ipad

2 millió eladott iPad 60 nap alatt

Apple logo

Az Apple statisztikái szerint Április 3 óta közel 2 millió iPad készülék került eladásra. Nyugodtan kijelenthetjük, ezek többésge Amerikában kelt el, hiszen Ausztráliában, Japánban, Kanadában, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Svájcban csak rövid ideje lehet megvásárolni a készüléket.

Annak ellenére, hogy mennyire szapulták az Apple iPad-ját, igen nagy mennyiségben kelt el. Ebből is látszik, nem az a lényeg, hogy kocka szemmel mit tart jónak az ember, hanem, hogy mi kell a nagy közönségnek. Ráadásul, ha ezt egy népszerű brand (márka) alatt adjuk ki, biztos a siker.

A kritikusok többsége kétszínű és álszent, talán még a leg hevesebb kritikusnak is van otthon egy ilyen készüléke. Esett már szó a fekete marketingről, az emberek talán éppen azért veszik meg, mert kíváncsiak mi is olyan rossz benne… vagy egyszerűen azért, mert futurisztikusnak tűnik és lehet vele menőzni a haverok előtt. Ki tudja? A lényeg, hogy a hihetetlen magas ára (nálunk akár 200.000 forintot is meghaladhatja) ellenére viszik, mint a cukrot.

iPad minden vendégnek

iPad - Újság

Az 1 hónap alatt 1 millió példányban elkelt multimédiás eszköz népszerűsége felkeltette egy londoni szálloda érdeklődését is. Annak ellenére, hogy az iPad néhány országból ki lett tiltva és Londonban is közel dupla annyiba került,  mint az amerikai piacon, népszerűsége egyre csak hatalmasodik.

A londoni szálloda minden kedves vendégének átad egy iPad-ot bejelentkezésnél, amit természetesen kijelentkezésnél vissza is kérnek a kedves vendégektől. Rendhagyónak tűnik, de ebben az esetben kifejezetten arra használják az iPad-ot, amire a legalkalmasabb. Újságolvasásra.

A The Berkeley hotel egyszerűbbnek tartja, ha a reggeli mellé járó újságot egy sokkal környezetbarátabb módon tálalja a vendégei előtt, mégpedig egy iPad-on. Így a betérő vendégek sokkal könnyebben és egyszerűbben érhetik el a legfrissebb híreket – indokolja a londoni hotel.

Reméljük példaértékű lesz az eset és több hotel, szálloda csatlakozik majd a példához. Ráadásul így még lehetőségünk is van kipróbálni a készüléket.

iPad – Néhány értelmes kifogás

Apple iPad - Pfujj

Megjelent. Megvették. Kipróbálták. Be is darálták. Kiderültek a turpisságok és idegesítőbbé váltak a problémák, amik a kisebb társainál is szembetűnőek voltak. Kis kütyü – kicsi gond, nagy kütyü – nagy gond. Ez a nagy probléma már közel 300 ezer ember kezében van ott.

A Multi-Touch eddig sem volt problémás, sőt a legjobb a piacon. A kijelző mérete is nagyon pofás. Elsőre a hangszórók is pofásak. Ami kicsit furcsa, hogy az egész felület az iPhone-hoz képest csak szét van húzva.

Az a fránya Safari

A böngésző ismét sok problémát jelent. Kezdve attól, hogy szereti tönkretenni a megjelenített oldalakat, a kicsiktől egészen a nagy oldalakig is (még a FaceBook sem hibátlan). Aztán a böngésző másik hátránya, hogy nem lehet semmi fölé húzni az egeret. Lehet, hogy elsőre furcsán hangzik, de például a Twitter web-es kliensének része, hogy amikor az egeret a felhasználó neve fölé visszük, extra adatokat kapunk. De beszélhetnénk ugyan így sok oldalon a súgó szolgáltatásokról, ahol nem az egérkattintásunkkal érhetjük el a szükséges segítséget, hanem úgy, hogy fölé húzzuk az egeret.

Fent és Lent

Furcsa, de hozzá kell szokni, hogy az irinyó-pirinyó gombok néha eltünnek a gépen, igaz csak azért, mert mondjuk fejjel lefelé tartjuk a gépet. A kis iPhone és iPod Touch készüléken is probléma volt néha, hogy a Home gombot megtaláljuk, de ahogyan a cikk elején is említettük. Nagy kütyü – nagy gond.

Sztereo? Nincs.

Annak ellenére, hogy első ránézésre azt mondanánk, a kütyü képes sztereó zenelejátszásra, a valóságban ez nem így van. Nem tudni miért, de nem a két oldalán van a két hangszóró, hanem közvetlenül egymás mellett, elvetve az esélyét annak, hogy sztereó után kutassunk.

Mi az, hol van hol nincs? A Wi-Fi.

Azt hittük volna, ezzel nem lesz gond. De tévedtünk. A Wi-Fi akadozásáról rengeteg bejelentés érkezett az Apple-hez. Ha egyáltalán van jel, akkor nagy valószínűséggel iszonyat gyenge. Van olyan, amikor csak úgy magától eltünik. Hmm. Sikeres kapcsolódás esetén is eltünnek csomagok, sok itt a rejtély.

Túl nehéz

A súlya 680 gramm, ami rövidtávon nem nehéz, de amikor egy órás videót nézünk vagy könyvet olvasunk, könnyen elfárad a kezünk. Nem lepődnék meg ha megjelenne valami iPad csukló vagy más fizikai elváltozás (mint a tenisz könyök). Egyébként a hasonló gépekhez mérve ez a súly még eléggé kedvező is.

Csak a szokásos…

Flash még mindig nincs, ne is várjunk rá. A Flash az iPadon olyan, mint a piramis az Északi-sarkon. De ha már itt járunk, mikor jön a mikulás, szépen mindenki kérjen tőle Flash-t az iPad-ra.

USB csatlakozás még mindig nincs, de csakis azért, hogy kelljen mindig egy Apple átalakító. Memóriakártya hely sincs, hiszen hogy húznának le még további ezreseket, ha olyan kártyát raknál bele, amilyet szeretnél. Persze ha az előző kettő kell, akkor plusz pénzért kaphatunk egy adaptert. Az akkumulátorról nem is beszélve, ami természetesen nem cserélhető.

A kijelző még mindig iszonyatosan csillog, ha közvetlen napfény süt rá. Ez azért gond, mert ez a készülék kifejezetten jó lenne, ha kimehetnénk vele a szabadba és ott olvasgathatnánk egy könyvet. Az iPhone 4G kijelzőjéről kiszivárgott videó alapján valószínű, hogy nyáron megjelenik egy csökkentett tükröződésű kijelzővel ellátott iPad is.

Sok helyen hibának róják fel, hogy a régi alkalmazások (iPhone és iPod Touch) rondán néznek ki, sok weboldallal egyetemben. De figyelembe kell venni, hogy friss a cucc, idő kell az oldalaknak és a szolgáltatóknak, hogy alkalmazkodjanak a megújuló fogyasztótáborhoz.

Jobb, ha várunk a következő generációig. Ennek még ki kell forrnia. A Fanok elvégzik helyettünk a nagyüzemi tesztelést.

A HTML5 tényleg legyőzi a Flash-t?

Tényleg hatékonyabb a HTML5 a Flash technológiánál? Ezen cikkben megprobáljuk ezt kideríteni. Szerintem már mindenki hallott az Apple új csodatermékéről az iPad-ről, és szerintem mindenki hallott arról is, hogy ez az eszköz se a Flash-t se a Multi-Tasking-ot nem fogja támogatni, mivelhogy Steve Jobs szerint a Flash túlságosan visszafogja a processzor teljesítményt, nos hát lássuk, hogy ez valójában mennyire igaz.

A flash tényleg visszafogja a processzorok teljesítményét?

Hivatalos tesztek azt bizonyítják, hogy egyes esetekben ez tényleg igaz, viszont nem mindig. Legtöbb esetben a HTML5 sokkal gyengébben teljesít a Flash-nél. Jan Ozer a videó kódolás egyik szaktekintélye aki már 1990 óta digitális videókkal foglalkozik és már több mint 13 könyvet írt a témában, eldöntötte, hogy összehasonlítja a két technológiát.

Mac Tesztek

  • Safari böngészővel volt a HTML5 a leghatékonyabb, 12.39 százalékot használt a processzorból. Flash 10.0-val a processzorhasználat 37.41% volt, míg Flash 10.1-el lecsökkent 37.41%-ra.
  • Google Chrome bongészőnél mindkét technológia egyformán teljesített, kb. 50% volt a processzor használat.
  • Firefox böngészővel, a Flash kissé gyengébben teljesített mint a Safari-val, de jobban teljesített mint a Chrome.

Windows Tesztek

  • Safari – nem játszotta le a HMTL5 videót, viszont ami érdekes,hogy itt a Flash 10.0 már csak 23.22% -al terhelte a processzort, míg a Flash 10.1   7.43%-al.
  • Google Chrome – sokkal jobban teljesített Windows alatt mint Mac-en, a HTML5 25.66%-al terhelte le a processzort, míg a Flash 10.0-val 19.55% a Flash 10.1-el pedig 10.73% volt a processzor terhelése.
  • Firefox böngészővel a Flash 10.0 22%-al terhelte a processzort, míg a 10.1-es verzióval 6% volt a processzor terhelés.
  • IE8 böngészővel a Flash 10.0 22.41%-al terhelte a prcesszort, míg a Flash 10.1 14.62%-al.

A hardware-es gyorsítás a kulcs

Ozer szerint a Flash jobb teljesítményét a Windows-os rendszereken a  hardware-es gyorsítás teszi lehetővé. Az Adobe szerint azért nincs hardware-es gyorsítás a Mac OS X-en, mert egyszerűen az Apple nem tette hozzáférhetővé a szükséges API-kat. Tehát ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy maga az Apple nem hagyja, hogy a Flash hatékony legyen az eszközein, legyen szó itt iPhone-ról, iPad-ről vagy egyszerűen iPod-ról. Ozer ugyanakkor azt is elmondta, hogy most az Apple-nél van a labda, és nekik kell lépniük, már ha tényleg szeretnének Flash-t a kütyüiken, amik egyszerűen hatékonyak.

Egyes elméletek szerint egyszerű üzleti okai vannak annak, hogy az Apple nem szeretne Flash-t az eszközein látni. Itt egy konkrét példa:Hulu.com, ezen az oldalon ingyenesen lehet nézni sorozatokat(persze ha van Flash playered), na de ugyebár az Apple-nek ott az iTunes-a, és ez egyszerűen bevételkiesést okozna nekik, ha az emberek megtudnák nézni ingyenesen is azt amit akarnak.

Az Apple végre berakja a MultiTasking-ot a készülékeibe

Apple Multitask képlet

Az Apple hihetetlen, de végre rávette magát és a fejlesztőit, hogy MultiTask is legyen a mobil készülékeiben. A 4.0-ás FirmWare-től kezdve végre nem kell szenvedni a jelenlegi fapados feladatkezelővel, párhuzamosan több alkalmazást is futtathatunk és váltogathatunk majd közöttük.

Nemrég feltünt a színen az iPad, aminek nagy hátránya, hogy továbbra sem lehetett egyszerre két alkalmazást futtatni. Az Apple ezért úgy döntött, jobb, ha a potenciális vásárlók miatt végre beépíti. A jelenlegi készülékekkel csak az a probléma, hogy az egymással párhuzamosan futó alkalmazások sokkal jobban eszik az aksit. A legújabb iPhone 3GS viszont már elég erős ahhoz, hogy megfeleljen a követelményeknek.

Az Apple-t kezdetek óta zaklatják a MultiTask miatt, de amiért még több levél érkezett a postaládájukba, az a Flash támogatás. A helyzet annak ellenére hogy a MultiTask-nál javul, Flash támogatás továbbra sem várható rá. Az a probléma a Flash támogatással, hogy az Adobe-nek optimalizálnia kellene a kisebb Apple processzorokra, ami rengeteg pénzt emésztene fel. A jelenlegi Flash verzió hihetetlenül optimalizálatlan, ne várjuk már azt, hogy iPhone-on is legyen, amikor PC-n sem egy stabil dolog.

A jelenlegi jailbreak-elt, azaz tört rendszereken könnyedén elérhető a MultiTask, ha valakinek a FirmWare frissítésig hihetetlen fontos, az csapjon le egy ilyen tört változatra.

Az Apple túlhúzta a húrt, de jobb később, mint soha.

Érted vagyunk

Érdekes cikket vagy hírt olvastál? Láttál egy jó grafikát? Sajtóközleménnyel házalsz? Szeretnél velünk megosztani egy vendég cikket?
Most elküldheted nekünk és mi leközöljük a WebRagacson!

Beküldés
Kapcsolat

Reklám