Kulcsszó archívum: ie

A Böngészők kronológiája

Böngészők

A böngészők egyre másra változnak, gyakran válik egy-egy egyeduralkodóvá. A hosszú évek alatt rengeteg böngésző megfordult a piacon, elsőként a NetScape, ami kezdeti sikere után gyors hanyatlásnak indult, amit az Internet Explorer-nek köszönhet. Ezután jött a FireFox, majd a Google Chrome, így létrejött egy egészséges versenyhelyzet. Az opera, aki pedig a kezdetek óta létezik, jól eltenyészik a cseppnyi kis részesedésén. Ebben a cikkben egy elég alapos kronológia található a böngészőkről…

A Chrome népszerűbb, mint a Safari

Google

A StartCounter szerint Amerikában a Google böngészője már népszerűbb az Apple böngészőjénél. Így a főként Amerikában népszerű Safari kezd vesztésre állni. Ezzel a Chrome böngésző feljött a harmadik helyre a böngésző toplistán.

A statisztika 874 millió lapletöltés alapján készült, kifejezetten Amerikában. Ezek szerint a Chrome 8.97%-on áll, míg a Safari 8,88%-on. Igaz még mindig az IE vezet (52%), amit a FireFox (38,14%) követ, de mostantól a Safari nem szerepel a dobogón, maximum a különdíjat kaphatja meg.

Az Operát is meg kell említeni, hiszen 4,41%-on áll, ezzel a Safari mögé, ötödiknek sorol be. Az Apple reménykedik abban, hogy az új ötös verzió majd megtöri a jeget és ismét visszahódítja az elvesztett felhasználókat.

A Google a kukába vágja a Windows-t

Windows Kidobva - Google

A Google megtette a teljes dominancia felé a következő lépést, kitiltotta az összes Microsoft Windows operációs rendszert a cégből. Az alkalmazottak mostantól Apple Mac OS és Linux operációs rendszerek között választhatnak.

A Google – későbbi felháborodásokat csillapítandó – a Windows biztonsági hibáira hivatkozva és a Kínai Hacker esetét emlegetve tette meg azt a lépést, ami a Microsoft imázsát gyengíti. Ha már a világ legnagyobb internetes vállalata is kockázatosnak tartja a Windows-t, az sem a jövendőbeli vásárlóknak, sem a jelenleg azt használóknak, sem a befektetőknek nem tesz jót.

Sok helyen emlegetik a több mint 20.000 Windows licence okozta “óriási” anyagi veszteséget, ami Microsoft-ot éri, de nem kell attól tartani, hogy ez a Microsoft végéhez vezet. A lépés minden esetre nem kis összeget húz ki a Microsoft zsebéből, míg a Google által javasolt Linux operációs rendszer (ingyenessége lévén) még kevesebb költséget jelent a Google számára.

A lépésnek biztosan köze van a Google jövőben megjelenő Chrome OS-hez és a egyre népszerűbb Android mobile OS-hez, hiszen mindkét platformon ellenfelet jelent a Microsoft. Az a tény, hogy az Apple a közelmúltban meghaladta a Microsoft piaci értékét, egyre közelebbinek hozza a Microsoft porba dőlését. Egyáltalán nem beszélhetünk még a Microsoft végéről, de nem mehetünk el a tény mellet, hogy a három rivális cég közül a Microsoft áll vesztésre, az elmúlt évtizedekben elkövetett makacssága miatt (lásd IE).

Modern CSS3 (2. rész): Alapvető technikák

Modern CSS

Az első részben nagy vonalakban szó esett a fő szemszögekről, amiket figyelembe kell venni a CSS fejlesztés során. Már ismerjük a modern CSS alapvető jellemzőit, de hogyan is kell azokat használni? Ebből a cikkből több tucatnyi kiváló technikáról tudhatsz meg mindent, kapcsolódó linkekkel, példa oldalakkal és képekkel egybekötve.

A cikkben szó lesz ezekről:

  • Az elemeket érintő változások: árnyékolás, keretek, hátterek, animáció
  • CSS kódjában történt fő változások: szelektorok, média lekérdezés, új doboz modell
  • HTML5 újdonságok: új felépítés, új elemek, JavaScript és plugin függőség
  • IE hibajavítás
  • Rugalmas elrendezés, segédrács
  • CSS keretrendszerek, OOCSS
  • CSS tömörítés, CSS Sprites
  • Betűtípus beágyazás és csere
  • stb.

Rejtőzz el a Google elöl

Google

A Google Analytics szolgáltatása kétség kívül világvezető, hiszen ingyenes és rengeteg értékelést és statisztikát megtalálhatunk benne a megfigyelt oldalról. Weboldalak milliárdjai használják a szolgáltatást, amivel persze nem csak a honlap tulajdonosok járnak jól, hanem a Google is.

A Google ezzel a szolgáltatással trendeket állít fel, figyeli a meglátogatott oldalakat, és ami a leg szörnyűbb, még az IP címünk is elmenti. Ha valaki úgy gondolja, ez már túl sok, vagy szeretne rejtve maradni a Google árgus szemei előtt, van egy nagyon jó hírem.

Létezik egy beépülő modul, ami letiltja a Google Analytics-nek, hogy információkat küldjön rólunk a központi szervernek. A beépülő elérhető IE7, IE8, Firefox és Chrome böngésző alatt. A beépülő letöltéséhez elég, ha ellátogatunk a Google Analytics Opt-out Browser Add-on (BETA) oldalra.

Akit jobban érdekel, miket tárol egy átlagos felhasználóról a Google, elolvashatja a Google adatvédelmi nyilatkozatot. Persze ezek szerint az Analytics csupán a hatékony reklámmegjelenítés miatt gyűjt és tárol személyes adatokat. Ami az anonimitást illeti, nem kell mindent elhinni.

10 ok az Internet Explorer részesedésének csökkenésére

Internet Explorer logo - Evolució

Be kell vallanunk, az Internet Explorer az utóbbi időben komolyan halad lefele a leejtőn. A sok nehéz pillanat közül a legrosszabb az Európai Unió által bevezetett kötelező Böngésző Választó lehetőség a Windows telepítőjében.

Alig pár évvel ezelőtt az Internet Explorer komoly fölénnyel vezetett, lehetne úgy is mondani: nem volt ellenfele. Akkoriban 90% fölött volt a részesedése, manapság azonban már csak 60% körül mozog.

Régebben nem nagyon láthattunk Microsoft IE reklámokat, de körülbelül másfél hónapja tömegesen bukkannak fel különböző oldalakon. Úgy néz ki, hogy a Microsoft valóban érzi a bajt és amennyire lehet, megpróbálja megtartani a fölényét (bár kétlem, hogy egy sima marketing-kampány elég volna hozzá). Manapság már sokkal gyorsabb, szebb és személyre szabhatóbb böngészők vannak a piacon, amik mellett nem tartom túlzásnak az Internet Explorert egy óvodás kisgyerekhez hasonlítani.

Érted vagyunk

Érdekes cikket vagy hírt olvastál? Láttál egy jó grafikát? Sajtóközleménnyel házalsz? Szeretnél velünk megosztani egy vendég cikket?
Most elküldheted nekünk és mi leközöljük a WebRagacson!

Beküldés
Kapcsolat

Reklám