Kulcsszó archívum: fizet

Fizetős Android Market itthon is

Magyar Fizetős Android Market

Majdnem három év után, 2011. május 16-án végre hazánkban is elérhetővé vált a fizetős Android Market. Ezzel egy időben a Google 99 új országban tette elérhetővé Checkout programjának használatát (ami így már 131 országban elérhető), 4 GB-ra emelte az alkalmazások maximális méretének korlátját és egy tartalomszűrő opció is bekerült a Marketba. Az engedélyezett országok teljes listája ezen az oldalon érhetitek el.

Szerezz Facebook Kreditet – Fejlesztőknek

Facebook

A Facebook tegnap vezette be alkalmazás-adminisztrációjába a “kredit” menüpontot, ezzel is előkészítve a nyáron lépését. Ugyanis 2011 nyarától (Július 1-től) a Facebookra készült alkalmazásokban kizárólag a Facebook rendszerében vásárolt kredittel lehet fizetni. Most következzenek a pozitívumok és negatívumok…

Facebook kultusz, szokások, tesztek és a CM

Facebook - Vírus

A magyar társadalom egyszerűen rátelepedett a FaceBook-ra és vele éli mindennapjait, mintha egy vírust a petricsészébe tettünk volna petri csészét. Olyan mértékű függőség alakult ki, amit a magyar fejlesztésű riválisok álmodni sem mertek. Erre rátesz egy lapáttal, hogy a T-Mobile hálózatán keresztül ingyenes hozzáféréshez juthatunk, mindemellett nem létezik modern szolgáltatás Facebook-os oldal nélkül.

Mik ezek a centiméterek? (kattints a részletekért)

Árt vagy segít a ProÁrt? [Videó]

Világháló

A múlt héten a magyar torrent közösséget hatalmas csapás érte, olyan kincsek tüntek el a hálóról, mint az NCore, az Evolution, a 1st és a Bithorlo. A jogvédő szervezetek eddig nem látott mennyiségű szervert foglaltak le egy időben, ez az eset a magyar történelemben példa nélküli. Az Origo szerint az otthoni felhasználóknak nem kell attól tartania, hogy a rendőrség bekopogtat és lefoglalja az otthoni gépét, adathordozóit.

A szerverek lefoglalását megelőző héten partneroldalunk, a DJ’s MP3 is megkapta a felszólítást a ProArt embereitől, így kisebb huzavona után beszüntette a működését. Feltétlenül utalnom kell a ProArt bejegyzésére, miszerint Magyarország lekerült arról a listáról, ami a szellemi tulajdont kevésbé védő országok szerepelnek. Ez szomorú jele a jövőben bekövetkező kemény lépéseknek (amiből talán a mostani torrent razzia volt az első).

A két napos razzia (június 16 és 18) során 58! db szervert foglaltak le, ezek a szerverek megközelítőleg 500 terabájtnyi adat tárolását tették lehetővé és megközelítőleg 200.000 felhasználó kiszolgálását tették lehetővé. A BRFK kifejezetten büszke magára, mert képesek voltak ennyi szervert úgy lefoglalni, hogy nem érintettek “legális” oldalt.

A Google fizet a hibajelentésekért

A Google jelentése alapján százezer forintnál is többet kaphatnak azok a figyelmes emberek, akik a Google Chrome böngészőben kritikus hibát fedeznek fel.

A hiba súlyosságától függően 96 ezer és 258 ezer forint közötti összegre számíthatnak azok a személyek akik bejelentik a talált hibát.

Kritikus hibának számít az, amely tetszőleges kód futtatását vagy a biztonsági szabályok más módon történő igen súlyos megsértését teszi lehetővé a böngészőben.

A Google ezzel az akcióval szeretné, hogy a böngészőjének hibái a biztonsági feketepiacon hosszú ideig profitálhassanak.

Extra.hu – Összeomlik a magyar manga társadalom

Nemrég az Extra.hu bejelentette a fizetőssé válását és felajánlotta jelenlegi ügyfeleiknek, hogy akciósan továbbra is náluk maradhatnak (akár valami.extra.hu címen is).  Konkrétan 3000 Huf kedvezményt ad minden jelenlegi ügyfelének, aki regisztrál a DotRoll szolgáltatónál.

A DotRoll cég tovább rontotta a korántsem fényes extra.hu hírnevét hírhedtségét. Régebben, amikor még nem volt reklám az Extra.hu oldalain, rengeteg ügyfelet csábítottak magukhoz, hiszen az ATW.hu és UW.hu is (akik nagy ellenségei voltak) reklámokat raktak ki az oldalak tetején.

Az Extra.hu a moslék, szemét oldalak táptalaja. Igaz, hogy kipróbálás céljából kifejezetten jók az ilyen ingyenes tárhelyek, hiszen mi is voltunk Extránál, de hamar rá kellett jönnünk, hogy egy egyszerű HTML oldalt sem lehet futtatni a szervereiken, mert képtelenek stabilan szolgáltatni. Aki tényleg komolyan gondolta a weboldalát, az fogta magát és átvándorolt egy olyan szolgáltatóhoz, ahol szolgáltatást is kapott, nem csak ígéretet.

1 perces néma csend a több ezer tákolmány manga oldalért, amit a gonosz Extra tönkretett és csődbe vitt.

[1 perccel később]

Utána olvastam kicsit, hogy mik is történtek az elmúlt években az Extra háza táján, hiszen másfél-két éve rengeteg oldalt lelőttek “illegális” tartalom miatt. Kiderült, hogy a “szabályzat 12-es pontjának megfelelően, miszerint a fél éve be nem lépett felhasználók törlésre kerülnek“, tehát ha az illegális tartalom nem lenne elég, akkor majd ezzel megoldjuk. (Akit érdekel az átalakulásról szoló sajtóközleményük, itt találják.)

Érdekes idézetek:

“A rendszer gyakorlatilag egy tesztplatformként szolgált mind technológiai, mind szolgáltatási szempontból.”

[...]

“Olyan is előfordult, hogy megkerestek minket szolgáltatásokat fejlesztő cégek terheléstesztre. Ilyen esetben a felhasználók oldalain levő szolgáltatás panelbe ágyaztuk be láthatatlanul a tesztelni kívánt oldalt. Ezzel a felhasználók is jól jártak, mert élvezhették az ingyenes szolgáltatás előnyeit de a látogatóiknak nem jelentett látható többlet terhelést az egy plusz oldal lekérdezése.”

Ebből az derült ki, hogy olyanok voltak az extra felhasználók, mint a kísérleti majmok, ha valami új jött a láthatáron. A sajtóközleményben még az is áll, hogy hibás teszt esetén percekkel később már minden ugyan úgy működött, mint előtte. Ez a valóságban nem így van, volt, amikor hosszú órákra megszünt a szolgáltatás.

Szerintük a szolgáltatások panel jó (????) volt és örömet okozott az Extra felhasználóinak, a valóság megint más. Rengetegen inkább megszabadultak volna attól a vörös hülyeségtől a sarokban, mert tényleg fölösleges volt.

“Az árképzésnél lényeges szempont volt, hogy azok is juthassanak tárhelyhez, akik nem tudnak kifizetni havi 12-15 ezer forintot.”

Ez az egész oldal talán legérdekesebb pontja, nem hiszem, hogy sokan eljutnak idáig az olvasásban. Azért ez a kis sor a kedvencem, mert hihetetlenül lerí róla, hogy a hülye vásárlókra hajtanak, akik hátha elhiszik, hogy egy tárhely havi 12-15 ezer forintba kerül. Ha megnézünk egy hétköznapi tárhelyszolgáltatót az 1000 Huf / Hó áron adja az 1 gigás tárhelyet. Mikor ellátogattam a DotRoll oldalára, ott az alap csomag, aminek 7000 forint az éves költsége. Tehát ha Extra.hu felhasználó voltál régen, most 4000 forintért megkaphatod ezt a minőségtelen tárhelyet.

Kíváncsi lennék, hogy a fizetős felhasználóikat is kiteszik-e a szolgáltatások panel “gyönyöreinek”, mert az lenne méltó az Extra szolgáltatásaihoz. Végre van esélyünk a minőségre és megszabadulhattunk egy jókora koszfolttól a magyar internet történetében.

Elnézést, ha lehúzósnak tűnik a bejegyzés, SZÁNDÉKOS volt.

Ég veled Extra.hu – 1998 - 2010. Március 31.

Érted vagyunk

Érdekes cikket vagy hírt olvastál? Láttál egy jó grafikát? Sajtóközleménnyel házalsz? Szeretnél velünk megosztani egy vendég cikket?
Most elküldheted nekünk és mi leközöljük a WebRagacson!

Beküldés
Kapcsolat

Reklám