
Sokan ismerjük Magyarország egyik legrosszabban dizájnolt, nehezen használható és tartalma miatt sokat kritizált oldalát. Az oldal túlélte már a legrosszabb felhasználók hadát, végigjárta a magyar szennyoldalak tönkelegét, megpróbálta kitiltani a gonosztevőket és mindeközben megtartotta azt a külsőt, amit 10 éves sem láttunk szívesen.

Az Apple statisztikái szerint Április 3 óta közel 2 millió iPad készülék került eladásra. Nyugodtan kijelenthetjük, ezek többésge Amerikában kelt el, hiszen Ausztráliában, Japánban, Kanadában, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Svájcban csak rövid ideje lehet megvásárolni a készüléket.
Annak ellenére, hogy mennyire szapulták az Apple iPad-ját, igen nagy mennyiségben kelt el. Ebből is látszik, nem az a lényeg, hogy kocka szemmel mit tart jónak az ember, hanem, hogy mi kell a nagy közönségnek. Ráadásul, ha ezt egy népszerű brand (márka) alatt adjuk ki, biztos a siker.
A kritikusok többsége kétszínű és álszent, talán még a leg hevesebb kritikusnak is van otthon egy ilyen készüléke. Esett már szó a fekete marketingről, az emberek talán éppen azért veszik meg, mert kíváncsiak mi is olyan rossz benne… vagy egyszerűen azért, mert futurisztikusnak tűnik és lehet vele menőzni a haverok előtt. Ki tudja? A lényeg, hogy a hihetetlen magas ára (nálunk akár 200.000 forintot is meghaladhatja) ellenére viszik, mint a cukrot.

Az Apple ért a fekete marketinghez és előszeretettel űzi. Az Apple mesébe illő története ismét új fejezettel bővül. Elértünk Hófehérkéhez, amikor megkapja a mérgezett almát és a torkán akad. De mikor jön a szőke herceg a fehér lovon?
A szőke herceg majd a nyáron érkezik, addig viszont be kell érnünk az ismeretlenségből feltört gizmodo.com oldal képeivel. A történet réges-régen kezdődött, túl az Óperencián…
Egy Apple dolgozó (Gray Powell) elment a Gourmet Haus Staudt, ahova természetesen magával vitte a cégtitkot képző iPhone 4G prototípusát. A sörkertet azért látogatta meg, hogy végigkóstolja a speciális német söröket. Az utolsó dolog, amit beleírt az iPhone-jába, ez volt: “Alábecsültem a Német söröket”. Másnap gondolom zúgott a feje, szét volt szakadva a nadrágja és persze hiányzott az iPhone 4G is a zsebéből.
A történet tanulsága, hogy sose vigyünk sörkóstolásra szigorúan titkos iPhone 4G prototípust (persze ha van ilyenünk). A történet már önmagában röhejes, ezt gondolom, nem kell ecsetelnem.
Gizmodo (iPhone képeinek fő nyertese) így írja le az esetre:
“Héj ember, ez a te iPhonod?” - Kérdezte egy ittas illető.
“Hmmm, parancsolsz?” – válaszolta a jövendőbeli iPhone 4G tulajdonos – “Nem, ez nem az enyém.”
“Óóóó, akkor biztosan a barátodé.” - az éppen toaletten tartózkodó barátjára utalva - “Tessék, rakd el.” – mondta a ittas illető, majd átadta a készüléket - “Csak nem akarod elveszteni.” - majd elhagyta a bárt.
Akinek végül a kezében maradt az iPhone körbekérdezte a vendégeket, de senki sem jelentkezett az iPhone-ért, ezért leült és várt, hátha visszajön Powell. Persze nem jött.
Hirtelen mennyi kedves emberrel van tele a világ, senki sem akarja behúzni az eddig még nem látott formával csillogó iPhone készüléket. Ezek után persze próbálta visszavinni az Apple-hez a készüléket, de nem vették komolyan. Ezek után felkerül a kép a világhálóra, ahol Gizmodo alátámasztotta az iPhone eredetiségét, majd felvette a kapcsolatot Powell-el.
Sok helyen nem említik, de Powell még mindig az Apple alkalmazottja, nem rúgták ki. Ez is újabb pont amellett, hogy az egész csupán egy marketing akció volt.

Az új kütyüt egyébként központilag letiltották így az operációs rendszeréről semmi információ nem került ki. (hmmm…) Viszont, ami a hardvert illeti, bekerült egy kamera a kijelző fölé, a hátsó kamera is kapott egy ráncfelvarrást, egy zajcsökkentést segítő mikrofon is bekerült a készülékbe. Továbbá a képpontok sűrűsége a 3GS-hez képest négszeresére nőttek, míg a kijelző mérete csökkent.
A színelmélet harmadik, azaz befejező részéhez érkeztünk. Az első részben megvitattuk a színek jelentését, míg a másodikban a szükséges fogalmakat és kifejezéseket. Remélhetőleg a korábbi két cikk tartalma elég lesz, hogy a harmadik leckét is sikeresen használd.
Ebben a részben megtanulhatod, hogyan készíthetsz könnyedén egyedi szín palettákat vagy hogyan használd fel a jól bevált színkombinációkat. Egy hagyományos színkészlet (pl.: fekete-fehér) ugyan úgy lehet nagyszerű, mint egy új, eddig még nem látott. A cikk végére lesz elég tapasztalatod és tudásod, hogy egy profi színsémát készíts. Fontos, hogy gyakorold a színek vegyítését, mert lehet, hogy csak sokadjára fog megtalálni a legjobb kombinációt. Éppen ezért, miért ne készítenél akár minden nap egy új színsémát?
Az első részben részletesen megtudtuk, hogyan hat egy szín az emberre, hogyan befolyásolja a viselkedését kultúrától és nemzettségtől függően. Gyakran a színek nem is tudatosan, hanem tudat alatt állítják át az ember hozzáállását egy oldalhoz, dizájnhoz. Éppen ezért lehet, hogy egy természetvédelemmel foglalkozó oldalhoz nem pont a fekete és szürke szín passzol, hanem mondjuk a zöld és a kék. Meg kell találni a harmóniát.
A második részben megtárgyaltuk a színek tulajdonságait: árnyalat, króm, telítettség, fényerő, szürke árnyalat, fekete árnyalat, fehér árnyalat. (A leírásukat megtalálod a második rész összefoglalásában.) Azért fontos ezeket tudni, mert kulcsfontosságú minden egyes dizájn összeállításánál.
Friss válaszok