Kulcsszó archívum: Fejlesztés

Chrome – Erősebb mint valaha

Mindenki nagyon jól tudja, a leggyorsabb és legkisebb böngésző a Google Chrome. Az internet gyorsulásával az élet is gyorsul, de miért is lenne elég, hiszen nem elég letölteni, meg is kell mutatni egy oldalt a felhasználónak.

Az új verzió a híresztelések szerint 30-35% sebességnövekedést fog hozni magával, köszönhetően a V8-as Javascript motornak. A legelső Chrome verzió óta 300%-al gyorsabb a kicsike, annak ellenére, hogy rengeteg újdonság is belekerült.

Az új verzióba bekerült az App Cache, web socket, és fogd-és-vidd fájlkezelés. Ami pedig nagy újdonság, hogy ettől a verziótól kezdve a Flash teljes mértékben integrálva lesz a böngészőbe. Elég a Chrome feltelepítése, nincs szükség az Adobe Flash plugin külön telepítésére.

Persze emellett a fejlesztés alatt álló HTML5 újdonságok is sorra kerülnek bele az új böngészőbe, ami még nem érte el az Opera HTML5 támogatottság szintjét, de még ráérnek ezzel foglalkozni.

A Chrome jól jár, ha továbbra is ilyen ütemben fejleszt, hiszen az Internet Explorer a tavaly január óta tartó zuhanása miatt már 60% alá esett a piaci részesedése. A FireFox emellett tartja a 23%-ot, az Opera még mindig sehol, viszont ha a Chrome jól taktikázik, a 7% könnyen lehet még 17% is.

myVIP & iWiW vs. FaceBook

MyVIP & iWiW vs. FaceBook

A magyar piacon két erős közösségi oldal van jelen, amik eddig többé-kevésbé megfértek egymás mellet. Most azonban a nagy magyar közösségi oldalaknak fel kell kötni a pelust. Ugyanis a FaceBook egyre népszerűbbé válik a magyar netezők körében is. Ebben a bejegyzésben megvizsgáljuk, miben jobb az Amerikai közösségi oldal, a FaceBook, mint a magyar alternatívái.

MyVIP 2006 áprilisa óta míg a az IWiW 2002 áprilisa óta elérhető a nagyközönség számára. A FaceBook esete kicsit eltérő, mert a 2004 indítás angol nyelven történt és csak 2008 végén lett elérhető a magyar változat, amit a más rendszerektől eltérően a felhasználók készítettek. Ami a három oldal magyar közösségének méretét illeti: a MyVIP 2.8 millió, iWiW 4.2 millió és a FaceBook 1.2 millió felhasználót tudhat magáénak. Hozzá kell tenni, hogy a Facebook 2009 februárjában megugrott népszerűségének köszönhetően erőteljes növekedésnek kezdett, ami egyre csak fokozódik.

7+1 indok a FaceBook mellet

Az Opera elérte a 100 milliót

Opera Software

Az Opera Software cég újabb mérföldkőhöz ékezett: elérte a 100 millió felhasználót a böngészőjük. Érdekes, hogy ennek közel fele mobil eszközön fut. 2010 márciusában körülbelül 50 millió különböző felhasználó vette igénybe az Opera Mini-t. Amellett, hogy ilyen népes mobil tábora van, Linux-on, Mac-en és Windows-on is sokan használják a böngészőt. Van, aki több platformon is egy időben.

Az asztali változat egy év alatt nagyjából 30%-ot jött fel, míg ugyan ennyi idő alatt az Opera Mini 145%-ot is meghaladta. A jövőben további hatalmas növekedés várható mobil platformon, mert egyszerűen nincs konkurencia. Az Opera Mini magasan túlszárnyalja az összes mobil eszközön futó webes böngészőt. Ez alól az Apple Safari-ja sem kivétel.

Ha az Apple elfogadja a jövőben az Opera iPhonra írt változatát, akkor ugrásszerűen megnőhet a fogyasztók lélekszáma. Az ok egyszerű: az Opera teljes mértékben ingyenes. További sikereket várhatnak a kötelező böngészőválasztó alkalmazástól, ami alapvetően az Internet Explorer monopol helyzetét hivatott megdönteni.

Az Opera egyszerű, az új változata pedig nem csak sebességében, hanem kinézetében is versenyképes lett a jelenleg vezető Firefox és Chrome böngészőkkel szemben. A Firefox egy túlcsicsázott tank, lassan megy, sok fölösleges kiegészítőkkel. A Google elég információt szerzett már rólunk, nem kellene még a böngészőnkön keresztül is informálni. Az Internet Explorer eddigi változatai a mezei felhasználóknak tökéletesek voltak. Az Opera ha az asztali piacot nem is, de a mobil piacot egyszerűen tarthatja, ez a piac pedig hihetetlen dinamikusan és gyorsan fejlődik.

Én így fejlesztek

Ma úgy gondoltam összedobok egy kis leírást azokról a progikról/oldalakról, amiket fontosnak tartok a webes fejlesztéseimhez. Szerencsére ez egy olyan munka, amit bárhonnan lehet végezni és még otthonról sem kell kimozdulni (de egy laptot + pendrive és máris új munkahely).  Persze ha neten kell dolgozni, jó ha a laptop mellé befigyel egy kis mobil internet vagy egy közeli WiFi HotSpot.

Ezt a bejegyzést főként a kezdőknek ajánlom, akik egy része engem is zaklat… Már nem kell tovább.

Néhány alap dolog, amit érdemes tudni:
A lehető legjobb módszer, ha a helyi számítógépünkön tárolunk mindent a fejlesztés alatt lévő weblappal kapcsolatban (fájlok + adatbázis). Azonban ez nem elég ahhoz, hogy teszteljük is, amit összehoztunk, ezért szükség van egy nagyon fontos programra/programcsomagra. Tegyük fel, hogy a leg általánosabb fejlesztői környezet pont megteszi nekünk, ezért szükségünk lesz a PHP + mySQL és az Apache szolgáltatásokra.
A PHP a fejlesztői nyelv maga, aminek legtöbb esetben HTML a kimenete, a mySQL az adatbázis kezelő szolgáltatás, az Apache pedig a webkiszolgáló.
Annak ellenére, hogy nem vagyunk rácsatlakozva a netre, szükség van az Apache-re is, hiszen ez végzi a HTTP lekérések teljesítését.

Ajánlott környezet: XAMPP 1.7.2
Az alkalmazás feltelepítés után a helyi gépünkön elérhetővé válik a PHP kódok futtatása és szerver imitálása. Ebben az esetben a 127.0.0.1 vag http://localhost oldalon keresztül érhetjük el (és php esetében futtathatjuk) a fájljainkat.
A fájlokat a XAMPP telepítési könyvtárának /htdocs/ almappájában találjuk (alapértelmezett esetben: c:/program files/XAMPP/htdocs) és ezeket a böngészőbe a 127.0.0.1 mögé beírva el tudjuk érni.

Példa: c:/program files/XAMPP/htdocs/alma.php fájl eléréséhez a 127.0.0.1/alma.php címet kell bírnunk a böngésző címsorába.
Ezt követően az Apache beindul, átadja az alma.php fájlt a PHP-nak ami lefuttatja a fájl kódját, ha a kód kéri, a mySQL is beszáll és az adatbázis kezelés is elérhetővé válik.

Maga a fejlesztés:
A fejlesztéshez főként egy PHP/HTML/JavaScript/CSS kód kiemelős alkalmazásra van szükségünk. Ez a része a feladatnak korántsem ilyen egyszerű, hiszen ez már nem a programokon múlik, hanem a szakmai tudáson. (Amire utánnaolvasással tudunk szert tenni.)

Ajánlott Programok fejlesztéshez (kezdőknek):
Frontpage (fizetős, magyar) – A Microsoft irodai csomagjának grafikus honlap kreáló progija.
Dreamweaver (fizető, próbaverzió, angol) – Az Adobe grafikus HTML szerkesztője.
NVU (ingyenes, magyar) – Kevésbé felhasználóbarát, grafikus HTML szerkesztő.

Ajánlott Program fejlesztéshez (haladóknak):
Notepad++ (ingyenes, magyar) – Népszerű szerkesztő, hiszen ingyenes, magyar és sok mindent tud.
phpDesigner 7 (fizetős, próbaverzió, magyar) –  Én ezt használom, profi progi, megéri a pénzét.

A kezdő és haladó progik közt annyi a különbség, hogy utóbbi főként a tudásra épít, míg az elsők a grafikus tervezésre, azaz programozási tudás nélkül és létrehozhatók weblapok.

Sose legyünk hetekig a szobánk rabjai, ha mégis, legalább másokkal is beszéljünk:
twitter.com – Micro Blog szolgáltatás. Sokak közt a Yamm.hu és a Turulcsirip.hu is erre épül, tehát ezek nem különálló Micro Blog szolgáltatások.
facebook.comKözösségi oldal, pontosan mint a magyar MyVip.hu és iWiW.hu is.
+MSN massenger & Skype – Azonnali üzenetváltó progik, jó dumálni ismerősökkel még ilyenkor is.
// a.) Ha nincsenek ismerőseink ezeken a hálózatokon, ideje szerezni párat.
// b.) Azért csak óvatosan ezekkel a cuccokal, mert könnyen elvonják a figyelmet.

Ügyeljünk a szórakozásra is, kell a móka és kacagás, hiszen a boldog ember dolgozik jól:
Youtube.com – Videók és jó kis zenék, ez fontos hely a kikapcsolódásra.
RSS olvasó – keressünk nekünk tetsző oldalakat, gyűjtsük be az RSS linkjeiket és olvasgassunk néha, ha már a régi oldalakon nem szörfözünk. (RSS olvasóval gyorsabb és több idő jut minden másra)
+Zene hallgatás – Személy szerint nagyon fontosnak tartom, hogy szóljon vmi jó kis zene fejlesztés közben, úgy nem ül az ember a kukaságban.

Ne fél segítséget kérni:
php.net – A PHP hivatalos oldala, felül lehet keresni bármilyen függvényre, nagyon hasznos oldal.
prog.hu – Nagyszerű közösség rengeteg segítőkész taggal, bármire válaszolnak.
google.com – Gondold végig mit keresel és nézz végig pár lapot, de csak okosan…

A google a barátod.

Megújuló Twitter API

A Twitter hamarosan megjelenő új Twitter API sok újdonságot hoz magával, sikerült is néhány képet szerválnom (amiket lentebb meg is lehet tekinteni).

Ez az API módosítás csupán egy kis darabkája a majd őt követő fejlesztéseknek, ami főként a cégek közéleti kommunikációját segíti elő, például a gyors és egyszerű profilok közötti váltási lehetőséggel, így nem kell külön oldalra járkálni (CoTweet.com).

A forrás igaz eddig még nem hivatalos, de a képek jól tükrözik a majd megjelenő API-t. Az API-nak két oldala lesz, az egyik amit a tulaj lát és a másik amit a többi felhasználó. A felhasználói része:

API - felhasználói oldal

Míg a tulaj részéről ez a kép árulkodik:

API tulajdonos oldal

Az API tulajdonos felöli részét is nagyon hamar és lazán megoldották a fejlesztők: egy új kis sávot nyomtak be felülre, amin megtalálhatók az új funkciók. (Annak ellenére, hogy a fejlesztés közel 150 millió dolcsiba fájt, nem lett valami kreatív a kivitelezés.)

Amellett, hogy világszerte egyre többen használják a Twittert, egy ilyen fejlesztés további tovább erősíti a profitot. Amikor viszont megáll a növekedés, muszáj pénzt csinálni, márpedig a Twitter el kezd pénzt csinálni. (Azt hiszem, nyomtatni se lehetne olyan gyorsan a pénzt, ahogy meg fogják szedni magukat a tulajok.)

Érted vagyunk

Érdekes cikket vagy hírt olvastál? Láttál egy jó grafikát? Sajtóközleménnyel házalsz? Szeretnél velünk megosztani egy vendég cikket?
Most elküldheted nekünk és mi leközöljük a WebRagacson!

Beküldés
Kapcsolat

Reklám