
Egy évvel ezelőtt még a “szöveges lájk oldalak” uralták a magyar piacot, mára változott a helyzet. A lusta tömeg már nem leli örömét a “mély érzelmű” szürke sorokban, így kerülhettek a képbe a sokkal színesebb, izgalmasabb képek. Egy évvel ezelőtt külföldről érkezett a változás szele, idén sem történt ez másként. A nagy sikerű 9GAG oldal mintájára naponta bukkannak fel a kérész életű (magyar) replikák. Nézzük, mennyire sikerültek jól a magyar “alternatívák”.

A Facebook nemrég minden magyar számára elérhetővé tette hónapok óta készülő újítását, az Idővonalat. Se szó, se beszéd jó szokásához híven a Facebook váratlanul élesítette az új Profil oldalt. Érthető, hogy elég sokan, még a kedves cikkolvasó is érdeklődni kezdett: Hogy a fenébe kapcsolhatom ki ezt a lépfenét?

Pár napja írtunk a Facebook változásaival kapcsolatban, de az F8 megmutatta, hogy csupán a jéghegy csúcsát kapirgáltuk eddig. Az eddigieknél is nagyobb újítás az idővonal (és vele párhuzamosan a nagy tatarozott profil oldal is), amit tulajdonképpen még senki sem érhet(ne) el Szeptember 29-ig, de mi bizony a Webragacs letesztelte ezt a kissé ijesztő ám tulajdonképpen hasznos újítást. Sokan még az új felső menüsort sem látták (a mi nyelvi régióink később kapják meg azokat), de fel a fejjel, a Webragacs majd segít!

A Facebook elég ismert és népszerű, hogy egyre meredekebb dolgokba vágja a fejszéjét. Az elmúlt években nem voltak hirtelen, nagy ütemű változások, ám az elmúlt negyed évben őrült mód kerülnek be az újítások. Apelláta nincs, azt eszed, amit a Facebook eléd rak. A felhasználók és fordítók többsége nem is tud lépést tartani a fejlesztésekkel, így a szolgáltatás megbízhatósága és állandósága kezd a homályba tűnni.

Teljes online életünk az e-mail címünk körül forog, közvetve vagy közvetlenül, de minden féle képpen. Ha regisztrálunk valahova, vagy elfelejtjük jelszavunk e-mail címünk használjuk, de minden értesítést és privát üzenetet is virtuális postafiókunkba érkezik. Az idők folyamán többször próbálták már kibillenteni a pixisből jó öreg elektronikus levelezést, de még sosem sikerült. A mai napon még nem látni, hogy valaha véget ér-e egyeduralma, ám az biztos, hogy jelen pillanatban még hatalmas értéket képviselnek az aktív e-mail címek.
Friss válaszok