
A Google a közösségi weben tett totyogásai többnyire nem voltak olyan hatással a világhálóra, ahogy azt elvárta volna a nagy testvér. A nem rég élesítette a +1 nevezetű – lájkolás Google módra – szolgáltatás még életciklusa elején jár, az Orkut nem lett népszerű, a Buzz (Zümm) pedig olyan volt mint egy légy éjszaka … Idegesítő! Ám most egy olyan közösségi oldal fog napvilágot látni, ami teljesen integrálva van a Google rendszerébe, ráadásul már az első videók alapján is használhatónak tűnik.
Biztonság:
Néhány nappal a Buzz nemzetközi megjelenése után egy kiderült, hogy ha engedélyezzük a Buzz szolgáltatást, akkor publikussá válik minden felhasználói kapcsolatunk. Ezzel még nem lenne probléma, hiszen miért ne láthatnák, de a sorrendet az aktivitásuk határozza meg. Ha anyuddal beszélsz a legtöbbet Gmail-en/Buzz-on akkor bizony ő lesz a lista elején és ezt mindenki tudni fogja.
Valószínű, hogy a Buzz felhasználók nagy része oda se figyelt erre, sőt nem is érdekli, hogy mindenki láthatja kapcsolatait. Az adatvédelem nem csak a Google részéről lenne fontos, hanem a felhasználói részről is, de aki felelőtlen, az vessen magára. Beállítás módosítása.
Mennyi bejegyzés született?
A Google néhány nap alatt már össze is hozott néhány hibajavítást és közölt néhány érdekes számot a szolgáltatással kapcsolatban. Közel 10 millió felhasználó próbálta ki, 9 millió bejegyzés és hozzászólás született ez idő alatt. Ami még érdekes, hogy másodpercenként közel 200 bejegyzés jött mobil eszközökről (iPod Touch, iPhone, Android stb.)
A Google a rengeteg kritikára elég gyorsan felelt és ugyan ilyen gyorsan javítja a hibákat és építi be a hiányzó funkciókat. Még van mit finomítani a bejegyzések megjelenítésén, mert kicsit átláthatatlan. Reméljük, kitalálnak valami okosat.
Még a Google Wave hullámait sem hevertük ki, de a Google ismét megpróbál minket valamivel elkápráztatni. A Google Wave nemrégiben nagyon felkapott téma volt, senki nem tudta pontosan miről van szó. Tágra nyílt szemekkel néztünk egymásra és vártuk a csodát, hogy rácuppanhassunk az újdonságra. Ez a Google számára nagyszerű reklám volt, de túl sokat várattak minket és cserében nem kaptuk azt amit igazán vártunk volna, az ígért közösségi forradalom is elmaradt.
Nemrég én is kaptam meghívót a Google Wave szolgáltatására, de az igazat megvallva már a betöltésnél elment a kedvem az egésztől, aztán beléptem… és hümmm… (vagy mondjam inkább Zümm?)
Semmi extra, látom a sok ablakot, jobb oldalt piciben meg észreveszem, hogy “beszélgetek” is valakivel, de ajj… hagyjuk már. Nem lehetett átlátni az egészet, és nem voltak ott az ismerőseim, akik miatt megérte volna elsajátítani a szolgáltatást. Szóval az “indíts új hullámokat vagy csatlakozz barátaid hullámaihoz” szlogen a valóságban nem volt siker.
A Google Wave egy jókora kudarc, ezért a Google tovább szövögeti a FaceBook és Twitter megdöntésére szőtt terveit. Néhány napja ismét zeng az egész Webmédia: Jujj de jó, figyeld már, a Google mit csinált már megint, de király.
A Google már legalább 2007 vége óta várja, hogy a FaceBook-ot eltegye láb alól, és mindenki az ő szolgáltatásait használja és az ő termékeiket fogyassza. A Zümm ugye a Gmail szolgáltatásba épül bele, ez nem véletlen, hiszen vitathatatlanul a Gmail a világ legjobb és legnagyobb Webmail szolgáltatása, temérdek “ügyféllel”, tehát szélesebb fogyasztótáborral.
Gondoltam teszek egy próbát, egye fene. Bekapcsoltam a Zümm szolgáltatást, és a Gmail-en belül, a Beérkező Levelek alatt szépen be is építette magát a drága. Rögtön katt is rá, és hmmm… ismerős volt az egész, konkrétan a Twitter-t láttam visszaköszönni csak egy kicsit Google-s felfogásban. Minden bejegyzésemhez (persze másokéhoz is) lehet hozzászólásokat fűzni, Retweet és Reply helyett egy üzenetként tekinthetőek meg bejegyzések. Itt tűnik vissza a Google Wave, gondolom senkinek sem hiányzott, hogy egy ekkora költségű fejlesztés kárba vesszen. Amint lesz több tapasztalatom meg fogom írni.
// A Zümm / Buzz eltávolításához itt egy jó kis oldal: Remove Buzz
Friss válaszok