
Közel két hete, hogy a Google 700 millió dollárért (160 milliárd forint) felvásárolt egy utazási szoftvereket fejlesztő bostoni céget most 100 és 200 millió dollár között fektetett be a népszerű Zynga vállalatba.
A Google nemrég kijelentette: A Facebook legyőzhető és akár egyenrangú közösségi oldalak is vezethetik a világot. Matt Brittin, a keresőóriás brit kirendeltségének vezetője a The Telegraph újságnak adott interjújában nem tett utalást arra, hogy a Google bármilyen közösségi oldalt tervezne, de egyes források éppen arról beszélnek, hogy év végéig megnyílik a Google Me.
A Facebook nagy szálka több kisebb-nagyobb oldal számára, viszont a Google inkább monopol helyzetét félti. A Microsoft is próbálkozik a “közösségi” megoldásokkal, legerősebben a fiatalok körében népszerű MSN kliensben (a közeljövőben kiderül, mennyire sikeresen). A Facebook maga is támogatja a riválisokat, de a Google számára erre nem is lenne szükség.

20 millió dolláros támogatás, 30 másodperces TV reklám, új szinten az iOS 4-ben. Mindez a FourSquare jövője és jelenje, még nem jelenthetjük ki, de a FourSquare igen csak nyerésre áll a helymegosztók harcában.
20 millió dollár befektetés
A FourSquare egyik legfőbb “feladata”, hogy megőrizze függetlenségét, hiszen már többször is megpróbálták felvásárolni (a Yahoo-val az élen). Teljesen érthető, hiszen naponta 15 ezer új felhasználó regisztrál, a már 1.8 millió főt számláló oldalhoz.
A twitter nemrég elérte a másodpercenkénti 600 új tweet rekordját. Ez a szám napi szinten 50 millió új bejegyzést. Ez a hihetetlenül nagy szám ad okot annak, hogy még mindig heti szinten nyiljanak meg újabb birodalmak a Twitter oldalára építve. Rengeteg kliens áll már rendelkezésre, hiszen a Twitter nyílt API-ja a legnagyobb csáberő minden pénzre vágyó számára.
Sok olyan oldalt nyílt, ami a digg.com elvét felhasználva a legfrissebb és legaktívabb linkeket figyeli, osztályozza megspékeli egy kis saját reklámmal, hogy keressen rajta. (A Buzz/Zümm sem okozott komolyabb zökkenőt a Twitter életében, sőt még talán jót is tett neki.)
A Facebook csak örülni tud a Twitternek, hiszen ez egy újabb lehetőség a népszerűsítésére. Ugyanis a Facebook felhasználóknak lehetőségük van megosztani aktivitásuk Twitteren is. Ezt a Facebook úgy oldotta meg, hogy ha te közzéteszel valamit FaceBook-on, akkor a Twitteren ugyan az a szöveg megjelenik, viszont egy linkel a végén, ami természetesen a FacBookra küld vissza.
Azért jó fogás ez a FaceBook-tól, mert a felhasználó keresés nélkül meg tudja nézni a teljes bejegyzést (a twitteren ugye csak 140 szabad karakterünk van) és persze újabb ingyen reklámot kap. Ami pedig a felhasználókat illeti, aki FaceBook-on készített magának egy oldalt, és oda ír be közleményeket, az egyből Twitteren is megjelenik, így nem kell két helyre irogatni.
A Twitter annak ellenére, hogy alapból csak angol oldallal rendelkezik, a rengeteg rá épülő kliensoldal megoldja a nyelvi problémákat, és mindenki a saját nyelvén élvezheti a microblog adta lehetőségeket. Talán a rengeteg kis oldalnak köszönhető, de a Twitter bejegyzéseinek közel 50% nem angol nyelvű. Lassan el kellene gondolkoznia az óriásnak, hogy többnyelvűvé tegye az anyaoldalát.
Seth Goldstein (a socialmedia.com vezérigazgatója és társalapítója) és Anamitra Banerji (a Twitter pénzügyi feje) beszélgetéséből kiderült, hogy a Twitteren hamarosan hirdetési felületek jelennek meg. Ez a hír azért nem váratlan, mert a Twitter eddig befektetések és támogatóknak köszönhetően működhetett, nem voltak bevételei. Eddig is csak vártuk, hogy mikor jön ez a pillanat, de közel egy hónap és akár mi is reklámozhatunk a Twitteren. A több éves fejlesztés és a RED kampány sikere után elkezdődhet a Twitter pénzvadászata.
BurninGames játék adatbázis
CMS rendszerek demo központja
Biglike.eu lájkoldal
Mókaluk poénképek

Friss válaszok