
Akik megtehetik homokvárat építenek, mezítláb rohangásznak a meleg nyári homokban, fogócskáznak a szabadban, fára másznak stb. A kevésbé szerencséseknek, a város felhők felé magasodó lakóházaiban is meg kell hogy oldaniuk a játszadozást. Elővehetik a konzoljukat vagy számítógépüket és elindíthatnak rajta egy remekbe szabott játékot. De mégis hogyan látjuk az embert, aki azt mondja “WOW-ozok” vagy “COD-ozok”? Többnyire nem egy sportos szívtipró ugrik elénk a képbe. Most nézzük, milyen sztereotípiái vannak az embereknek a “kockákról”.

Legyél egy zsúfolt étteremben, egy dugóban ülő buszon vagy nézz a TV-ben reklámokat és filmeket, biztosan találkozni fogsz a világ legismertebb csengőhangjával, a Nokia Tune-al. A Nokia ugyanis 1994 óta ugyan azzal a dallammal dobja piacra készülékeit. Az idők változnak, így a Nokia arra jutott, hogy versenyt hirdet a következő csengőhangikon címére, ami mellé mellesleg 10.000 dolláros díj is tartozik.

A Diesel egy korábbi reklámkampánya a “Be Stupid” – azaz légy buta – kapcsán rengeteg jobbnál jobb fotó került a marketingesek asztalára, amiből sikerült kihozniuk a legjobbat. A Kreatív pillanatok hatodik részében ezekből választottunk ki 23 képet, van köztük vicces, erotikus, szürreális, meglepő és lenyűgöző is. Azt mondják, a jó marketing lényege, az érzelmek kiváltása, amit ez a gyűjtemény nagyon jól csinál.

Ebben a részben nem csak kreatív produktumokról lesz szó, hanem arról is, hogyan kell magunkat eladni. Ahogy egy magyar marketinges Tóth Csaba mondta: “nincs rossz termék, csak rossz marketing”. Fontos, hogy mindig a lehető legjobban és magabiztosan adjuk elő, azt amivel készültünk. Azért, hogy ehhez erőt szerezzen az ember, szüksége van motivációra, ami sajnos a magyaroknak nincs túl sok. Ezért ebben a bejegyzésben több motiváló videó is bekerült.

Magyarországon még nem igazán ismert, ám külföldön kifejezetten felkapott a bizonyos “Rebecca Black” – “Friday” című száma. Annyira hihetetlen rossz vokál van a számban, hogy egy hét alatt közel 35 millió nézőt szerzett magának a videó és talán minden idők legrosszabb lájkolási statisztikáját zsákolta be. 10-ből csupán egy ember tartja “jónak” a videót.

Ahogy illik, az Apple legújabb terméke már régóta foglalkoztatja az érdeklődök fantáziáját. Temérdek feltételezés látott napvilágot, de a Március 2 következő össznépi Apple gyűlésen bemutatják az új kütyüt. Kezdeti szidás ellenére új platformot teremtett a mobil és az ekönyv olvasó közé.
Friss válaszok