
Ki ne hallott volna mostanság a SOPA-ról, élharcosáról Lamar Smith-ről, ill. a pro és kontra lobbikról. Túl vagyunk a GoDaddy bojkotton, a Wikipédia elsötétítésén (több oldallal egyetemben), az SOPA ellenes aktivisták alá adja a lovat a Lamar Smith oldalán elkövetett “baki”, amivel ő maga is jogsértést követ el. (Ezt nevezik álszentségnek!)
Jamie Lee Curtis Taete végzett egy kis kutatást a texasi képviselő portálján és talált is egy érdekességet. Ugyanis még a nyáron Lamar oldalának háttere jogtalanul jelent meg. Pedig nem lett volna többre szükség mint egy név/link kihelyezésére. Nyilván ezért nem közvetlenül Lamar a felelős, hanem az oldal kivitelezői, de ildomos lenne legalább az “élharcosnak” megfelelnie a saját maga támasztott követeléseknek.

“A konklúzió az, hogy Lamar Smith szervezete helytelenül használta a képem. A SOPA értelmében keresetet adhatnék be a bíróságra, hogy tegyenek lépéseket a texansforlamarsmith.com ellen.” [DJ Schulte]
Nem arról van szó, hogy a kép szerzője nagy dobra akarná verni az ügyet, hiszen a képet eddig is ingyenesen felhasználhatóvá tette, hanem arról a tényről, hogy egy ilyen morzsányi “hiba” is egy oldal végét jelentheti a SOPA értelmében.
Forrás: Mashable, iStockphoto, sjlocke ; Flickr, DJ Schulte




[...] A Stop Online Piracy Act (SOPA) élharcosáról Lamar Smith-ről derült ki a napokban, hogy bizony ő is kalózkodik. A provokatív fotóiról is ismert Jamie Lee Curtis Taete végzett egy kis kutatást a texasi képviselő portálján és talált is egy érdekességet. Lamar weboldalán a háttérképet jogtalanul használták fel. “A konklúzió az, hogy Lamar Smith szervezete helytelenül használta a képem. A SOPA értelmében keresetet adhatnék be a bíróságra, hogy tegyenek lépéseket a texansforlamarsmith.com ellen.” Nem arról van szó, hogy a kép szerzője nagy dobra akarná verni az ügyet, hiszen a képet eddig is ingyenesen felhasználhatóvá tette, hanem arról a tényről, hogy egy ilyen morzsányi “hiba” is egy oldal végét jelentheti a SOPA értelmében – írja a webragacs. [...]