
Biztosan mindenki emlékszik még a CRT (katódsugaras) monitorok fénykorára, amikor a lefektetett számítógép fölé tornyosult egy óvodás kisgyerek súlyával vetekedő monitor szörny. Mára ezek a monstrumok leadtak néhány kilót, és derékbőségük is drasztikusan lecsökkent. De hová is fejlődhet a technikai? A választ a sci-fi kedvelők gondolkodás nélkül rávágják: áttetsző, flexibilis, éles kép minden szögből, 3d-s.
Áttetsző monitorok válaszfal helyett
A filmekben sokszor feltűntek a futurisztikusnak tűnő hatalmas áttetsző monitorok, amik már-már szobafalként funkcionálnak. De arról már sokkal kevesebben tudnak, hogy ezek az áttetsző monitorok már korántsem olyan kitalációk, mint évekkel ezelőtt. 2009 utolsó napjaiban találkozhattunk már a Sony Ericsson áttetsző kijelzőjű Xperia X5 Pureness készülékével, 2010-ben találkozhattunk a Samsung áttetsző monitorú laptopjával, de nem feledkezhetünk el Samsung másik 19 colos AMOLED csodájáról sem.

Merész állítás lenne azt mondani, hogy ezek a monitorok széles körben használhatók. Pont legvonzóbb tulajdonságuk lehet egyben legnagyobb átkuk is, ahogyan azt az Xperia esetében is láthattuk. Amiben biztosak lehetünk hogy az élet több területén is rendkívül hasznos lehet egy ilyen monitor. Például autók szélvédője, bevásárlóközpontok kirakat “üvege”, GPS készülék kijelzője és remekül mutatna a jelenleg roppant méretű sorszámadagolók helyén egy áttetsző, szolid monitor. Hozzáteszem, ahogyan annak idején az LCD és TFT monitorok kezdetben sokkal több pénzbe kerültek,így a jelenlegi csúcstechnológia is többet kóstál, mint a széles körben elterjedt.
Hajlítható, csavarható, tekerhető
A másik nagy hiányossága a jelenlegi monitoroknak, hogy egenes síkra tervezték őket. Ha megpróbálnánk elhajlítani, szépen tönkremenne. De mégis, milyen fantasztikus lenne videokamerák és hajlítható kijelzők segítségével láthatatlanná válni? Vagy ha megszünne a “számítógép sarok” fogalma és helyette egy íves felületről lenne szó? Mesterségesen alkotott szögletes világunkat mindenhol gömbölyded, íves formák veszik körül, ezért nem lenne meglepő ha a monitorok is kedvünkre igazgathatnánk.
A rugalmas kijelzőhöz már évek óta rendelkezésre áll a technikai háttér, mégpedig az alacsony energiaigényű OLED technológia személyében. Bárki szabadon engedheti a fantáziáját, mert a sík felületek nemsokára nem szabnak határt az emberi kreativitásnak. Ha bárki kérdezné, a flexibilis OLED nem más, mint a FOLED.
A Technology Research Association for Advanced Display Materials konzorcium viszont nem az OLED-ben látja a jövőt, hanem az LCD-ben és azon van, hogy minél hamarabb gyártósorra küldje – az állításuk szerint – költséghatékonyabb, környezetbarátabb, energiatakarékosabb és ultra vékony kreálmányát.
Nappal is látni, ne zabáljon sokat
Napjaink kijelzőinek legnagyobb átka, hogy sokat fogyaszt a világításuk és a nyáron, szabadtéren még a tükröződés gátlóval ellátott kijelzőknél is meggyűlik a bajunk a tartalom elolvasásával. A TFT kijelzők probléma javul, de verőfényes napsütésben a bajnok az eTinta. Ezt használja ki szinte az összes eKönyv olvasó eszköz, aminek köszönhetően az elektronikus könyveinket majdnem úgy élvezhetjük, mintha újságot olvasnánk.
Több évvel ezelőtt még csupán fekete-fehér eTintás kijelző létezett, azonban ahogy nőtt az igény, úgy készült el a színes változat is. A legnagyobb előnye ezeknek a kijelzőknek hogy csak akkor vesz fel energiát a kijelző, ha megváltoztatják a rajta megjelenített tartalmat. Az OLED panelek mellett az eInk (eTinta) egyes változatai is képesek a flexibilis viselkedésre.
3D. AKAROM!
Talán a legnagyobb kihívás a szemüveg nélküli, kis energiaigényű, nagy látószögben is szuperáló 3D-s kijelzők megteremtése. Ami személy szerényem szerint sík térben sosem fog megvalósulni. De hogy a tudományos fantasztikumokhoz nyúljak, már a jó öreg Star Wars-ban is láthattunk úgy nevezett hologramokat.
Jelenleg egy 3D megoldás vagy szemüveget igényel (hogy többen is élvezzék ugyan azt a képet) vagy – szemüveg nélkül – csak egy ember láthatja megfelelően. A jövőben valószínűleg ezen a téren is jelentős fejlődés várható.



A sikban, szemuveg nelkuli 3Ds kijelzot is kifejlesztettek mar, csak nem szabadalmaztattak, mivel ugy jarna, mint a lezeres tv. Nem vennek meg, mert annyira draga lenne.
Turelem, majd par ev mulva!