
Az Apple az utóbbi egy évben nem egy, hanem egyenesen három iPhone prototípust veszített el. Ez nagyon rossz arány, ahhoz képest, hogy az Apple arról híres, hogy mindig ügyelnek arra, semmilyen új kütyüről ne szivárogjon ki egyetlen hírmorzsa sem.
Egy negyedik generációs iPhone a napokban Vietnámba kötött ki. Videó és jó pár kép is készült róla, ezekben bemutatták a kütyü külsejét és a belső részét is. Ezen kívül, nemrég Gizmodo kezében is landolt egy ugyanilyen kütyü, amit állítólag az egyik Apple alkalmazott veszített el egy kocsmázás után. A harmadik ilyen iPhone eltűnésről nem tudni valami sokat, ugyanis azt egy kínai alkalmazott vesztette el még 2009-ben majd utána nem sokkal ez az alkalmazott öngyilkos lett.
Három ilyen prototípus elvesztése elég nagy problémát jelentene bármilyen cégnek, most viszont a cégóriás Apple-ről van szó, akiknek elméletileg a CIA-hez hasonló biztonsági rendelkezéseik vannak. Régi alkalmazottak mesélik, hogy azok az emberek, akik rendszeresen tesztelik az új kütyüket, külön szobákban vannak, és mindig le kell takarniuk egy fekete köpennyel a készüléket, ha éppen nem dolgoznak vele. Ha lehúzzák ezt a köpenyt a készülékről, akkor kötelező módon meg kell nyomniuk egy piros figyelmeztető gombot. Ilyenkor ugyanis senki sem léphet be az adott szobába.
Az Apple kezd rájönni, hogy bármilyen elővigyázatos is, nem tud tenni a kiszivárgások ellen. Ahogyan az Apple növekszik úgy fog nőni a kiszivárgások kockázata is, főként azért, mert egyre több helyszínre, egyre több partnerének kell tesztváltozatokat szállítania.
Ami még aggasztóbb az az, hogy ezekért a készülékekért kemény összegeket is fizettek a vevők, állítólag 4000 dollárt fizetett a vietnámi ember a készülékért, a Gizmodo pedig 5000 dollárt adott ki érte a feketepiacon.
Minden esetre, több mint valószínű, hogy az Apple nem hagyja majd annyiban és vizsgálatokat fog elrendelni, annak érdekében, hogy ez többé ne fordulhasson elő ilyen. Szinte biztosra veszem, hogy az Apple meg fog válni valamely kiszállítójától az események miatt. Egy ilyen cég nem engedheti meg, hogy olyan cégekkel dolgozzon, akik magasról raknak a titoktartási szerződésekre.
Ráadás: Gizmodo esetében tudják a személyt, ha minden igaz az Apple be is perelte. A legutóbbi esettel kapcsolatban még semmit sem tudni.



Friss válaszok