
A Youtube március közepétől alapértelmezetté tette a hosszú hónapok óta fejlesztett vadonatúj minimalista külsejét. Sokaknak ez egyáltalán nem tetszik, és az igazat megvallva, a mi köreinkben sem kapott túl sok pozitív visszajelzés a “modern” külsőt. Persze nagyszerű, hogy eltüntek a fölös grafikák, feliratok, gombok, de kissé üressé vált az egész portál.
Az új felület mellett viszont még mindig ott van (volt) a régi lejátszó, ami nagyon bután néz ki az új külső közepén. Gondolom ez a Youtube fejlesztőinek is feltünt, ezért is kezdtek bele egy újabb lejátszó (kinézetre legalábbis) fejlesztésébe, ami még csak a tesztelők számára elérhető.
Az új lejátszó nagyszerűen passzol a minimalista felülethez, a gombok ugyan azok maradtak, mint eddig. Furcsaság, hogy a hangerőszabályzó gomb átkerült a lejátszás mellé. Másik érdekessége az új lejátszónak, hogy az idővonal szépen elvékonyodik, ha nincs rá szükség, viszont ha fölé húzzuk az egerek felcsúszik, ez után persze ugyan úgy belepörgethetünk a videóba, mint eddig.
Az új lejátszó nem támogatja a feliratokat, ezért még csak az alap videókkal együtt használható. A HTML5 lejátszó kapcsán is pontosan ez a helyzet, ha jól gondolom végig, akinek aktív a HTML5 lejátszó, az nem fog találkozni az új Flash lejátszóval sem. A biztonság kedvéért mellékeltem egy képet, mindenki örömére.
A lejátszó szépítgetésével a Youtube indulása óta nem sokat foglalkoztak, ahogy a Google-től is megszokhattuk, van, amit az Istennek se cserélnek le (ezt bizonyítja, hogy a Google kezdőoldal majdnem olyan, mint a legelső változatban).
Nem tudni mikor kerül éles bevetésre az új lejátszó, de talán még egy hónapot is kell várnunk. Addig pedig sok felhasználónak meg kell elégednie a jelenlegi helyzettel.



Friss válaszok