Szörcs a szerény, Bluu a titokzatos – Virágzik a magyar keresőpiac

A Szörcs, Google, Bluu a Barátod

Az elmúlt egy évben újabb lendületet nyert a magyar keresők piaca. Már nem félünk a Google óriástól, ideje, hogy a magyar web a magyaroknak szóljon.

Jelenleg több magyar keresőt is fejlesztenek, de én kifejezetten csak a kettővel fogok foglalkozni. Egyik a Szörcs a másik pedig a Bluu (Korábban Mira). Sokunk nevében mondhatom: mindig öröm látni a magyar teljesítményeket a weben.

Jelenleg a magyarok döntő többsége a Google-t használja a kereséseihez, persze sokunkat nem érdekli, de ez a kereső kifejezetten amerikaiak számára lett kitalálva, a mi igényeinket persze nem tudja kielégíteni. A két kereső fejlesztői mind magyarok, ők már igazán tudják mi is kell nekünk, ezért lehetnek jobbak mint a Google vagy Bing.

Szörcs

A Szörcs projekt 2007-ben indult Sajtos István jóvoltából (akit nicknevén Zerking-ként vált ismerté) és 2009-ben először a nagyközönség számára is elérhetővé vált. Mára már teljesen nyílt, regisztráció nélkül is használható szolgáltatás.

A fejlesztői csapat jelenleg 11 tagból áll, köztük van nyelvész és mesterséges intelligencia szakember (MI) is. Azért emeltem ki a nyelvészt és MI szakembert, mert a kereső a jobb mesterséges intelligencia felé törekszik. Úgy tűnik, hogy a Szörcs olyan keresőt szeretne létrehozni, amihez beszélni tudunk, megérti amit mondunk és meg is tudja találni.

Hosszú távon szeretnék minél jobban lemodellezni az emberi gondolkodást,  hiszen a legrelevánsabb találatokat egy gép csak számok alapján nem tudja úgy összeállítani, hogy nekünk is megfelelő legyen. Ha rákeresünk a zöld szóra, lehet hogy a zöld színt keressük, de az is előfordulhat, hogy a zöld mozgalmat. A szinonimák már nem igényelnek akkora mesterséges intelligenciát, például a krumpli szó könnyen helyettesíthető a burgonya szóval is. Viszont a keresőknél nem csak szavakról beszélünk, hanem kifejezésekről és hosszabb szövegekről is, ezért bizonyos határ után nem elég egy egyszerű szinonimaszótár.

A Szörcs másik irányelve, hogy össze kellene fognia a kisebb szolgáltatásokat és egy összetettet létrehozni. Ennek példájára hamarosan együttműködésbe lép néhány oldallal, amiből egyenlőre még csak a Miner (blogkereső) ismert.

A kereső kinézete kifejezetten barátságos, a kezdőlap hátterében egy kelleme kép áll (amit hetente közönségszavazással határoznak meg az IndaFoto oldalon), keresés közben oldalt előnézeti képet kapunk minden találathoz. Láthatjuk a friss trendeket, amiket nem a keresések, hanem a friss tartalmak alapján állít össze. Hamarosan még mobilkészülékre is optimalizálják, így akár iPhone-ról is használhatjuk a Szörcsöt.

A Szörcs egy kis barátságos medve, aki nem bonyolítja túl a keresést, konzervatív, békés szándékokkal. Nem az eszetlen hódításon jár az agya, csak szeretne egy jó keresőt létrehozni és visszafoglalni azt a piacot, amit a Google elvett tőlünk.

Bónusz: A jelszó emlékeztetőt kifejezetten poénosan oldották meg :)

Bluu

A projektet 2006-ban indította Szűcs József, akkoriban még csak kifejezetten a saját munkáinak megkönnyebbítésére. A felhasználók köre 2009-ben bővült ki a nagyérdeművel és azóta kisebb-nagyobb leállásokkal, néha csökkentett módban de robog előre.

A fejlesztői csapat 5 főből áll, akik bevallásuk szerint nem főmunkaidőben dolgoznak a projekten. (A Bluu támogatójának köszönhetően nem tudhatjuk meg kik a fejlesztők, gondolom ez kikötés volt a támogatáshoz.[szerk] Az első hozzászólásból kiderült, a Bluu fejlesztői Bokros György, Domokos Attila, Koós Dániel, Verdes János és maga a Bluu indítója. Egyébként a titoktartás az egész vállalkozásra jellemző, Szűcs József nagyon is szeret titokzatos lenni.

Az oldal maga nem akar újabb Google, Bing vagy – a magyar példa, amit kifejezetten kiemeltek – a Startlap.hu utódja lenni. A fejlesztők célja az, hogy egy Webes kezdőlapot, tudakozót hozzanak létre. A keresés is egy picit összetettebb, mint máshol. Megadsz egy kérdést a keresőbe (mikor született Arany János?) és a kereső egy picit átalakítva rákeres (Arany János született), hogy a legjobb találatot hozza ki. Ami kifejezetten tetszett, hogy sok keresésnél kiemeli a tartalmakat és egészében mutatja meg, még egy oldalt sem kell megnyitnunk (ez neveknél és városoknál a legszembetűnőbb). Néha már tényleg úgy tűnik, hogy érti, mit szeretnél.

Minél érzékenyebb és értelmesebb algoritmusokat akarnak létrehozni, hogy kommunikálni tudjunk a keresővel, ne csak szavakat dobáljunk neki. A temérdek mini alkalmazás, ami beépül a Bluu keresési listájába már ennek a fejlődésnek a része. Egyébként maga a kereső is nagyon mini alkalmazás orientált.

Fő irányelve a “mindent a felhasználóért”, ezért mindent meg is tesznek. Ha van egy fölöslegesnek tűnő kattintás, azt megpróbálják áthidalni. A találati listát például nem kell lapozni, csak lefelé görgetni és előbukkannak az újabb találatok. Ha elkezdünk gépelni egy szöveget, automatikusan kidobja az első néhány találatot a gyorstalálati dobozba.

A CSS3-nak köszönhetően jópár effektet kapunk, továbbá az AJAX technológia is kiveszi a részét a felhasználói élmény fokozásában. Nem félnek az újdonságok használatától.

Az indexelése is speciális, hiszen egy mini böngészővel történik, ami felismeri és alkalmazza a CSS tagokat. Ami még más, hogy éjszaka végzi az indexelés nagy részét, nappal pedig csak a főbb oldalakon járkál 10 perces sűrűséggel. Az indexelő robotjuk is egy rejtőzködő, mert egy hétköznapi FireFox felhasználó bőrébe bújva jár-kel (előfordul, hogy MiraBot, vagy BluuBot néven is ellátogat néhány weboldalra).

Céljuk, hogy saját hirdetési hálózatot hozzanak létre, és ennek már meg is van az első 5 kliense. Ők azok, akik elsőként kirakták a Bluu keresődobozát saját honlapjukra. Elkezdték a jutalomosztást.

A Bluu egy rengeteg kis fogaskerékből álló rendszer, az átlag felhasználókra fejlesztve, lelkes csapattal, rengeteg 5lettel.

Partnerek a piacon

A Szörcs egyszerű, letisztult, könnyű használni és a kezdőoldal (háttér + trendek) igazán moderné és pofássá varázsolják. Ezzel szemben a Bluu hemzseg a mini alkalmazásoktól és már most jól működik közülük rengeteg, amíg rengeteg esetben elsőre azt az adatot dobják ki amire vágyakozott a felhasználó. A Bluu egyébként emlékeztet a WolframAlpha oldalra, amit megspékeltek egy kis webes keresővel.

Ami a találati listát illeti, nekem nem az igaziak, a Szörcsnél például az orosznyet-re egész más a találati állomány, mint vártam volna, de ugyan ez a Bluu esetében is, azzal a különbséggel, hogy ott még több a zaj. Tudom, hogy még az elején vagyunk és nem kis dolgokat kell előszőr orvosolni. Kivárjuk a rangsor felállító algoritmus javulását. Minden esetre a Szörcs rangsora több keresésnél is eredményesebb volt.

A Szörcsbe nem terveznek külön videó és képkeresőt, amit én külön sajnálok. Ami a Bluu-t illeti egész pofás kis képkeresőt hoztak össze, bár még kicsit körülményesnek tartom, hogy ismét keresni kell, ha módosítjuk a képek szűrésének beállításait. Plusz remélem a Google-hoz hasonló szín szűrő is bekerül majd.

Összességében elgondolkoztam azon, hogy egyik magyar keresőt használjam, de én megtanultam amerikai mintára keresni a weben (köszönhetően a Google nyomásának). A magyar nyelvben az a ráadás, hogy ragokat használunk, míg az angolba külön szavakkal érjük el ugyan ezt a hatást, ezért is tudják majd ezek a keresők igazán kivenni a részük a keresők perifériájából.

3 hozzászólás - Szörcs a szerény, Bluu a titokzatos – Virágzik a magyar keresőpiac

  1. Szűcs József szerint:

    Köszönjük, hogy rólunk (is) írtál.
    A fejlesztők nevei nem titkosak: Bokros György, Domokos Attila, Koós Dániel, Verdes János és jómagam.

  2. orosznyet szerint:

    Köszönöm a helyesbítést :)

  3. Jó volna ha mindkét magyar kereső egyre nagyobb teret nyerne kis hazánkban.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong> <pre lang="" line="" escaped="" highlight="">

Érted vagyunk

Érdekes cikket vagy hírt olvastál? Láttál egy jó grafikát? Sajtóközleménnyel házalsz? Szeretnél velünk megosztani egy vendég cikket?
Most elküldheted nekünk és mi leközöljük a WebRagacson!

Beküldés
Kapcsolat

Reklám